Júniusban újra MERI SportnapHír | 2017.05.11.

Június 10-én immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a MERI Sportnapot a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB).

A szervezésben az idei évtől részt vesz a Fogyatékosok Országos Diák-és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) is.

A MERI Sportnap a mozgáskorlátozott emberek sportágválasztója, az egyetlen olyan esemény az országban, ahol szinte az összes, mozgássérültek által űzhető sportot ki lehet próbálni egy helyen, egy időben, szakmai segítséggel. A program célja, hogy a mozgáskorlátozott fiatalokban felkeltse az igényt a mozgásra, a testedzésre, és hogy minél többen kezdjenek versenyszerűen sportolni, erősítve a Magyar Paralimpiai Csapatot.

A sportnapon – amelynek hagyományosan az OORI ad helyet – közel húsz sportággal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, köztük a kerekesszékes kosárlabdával, rögbivel és tenisszel, az ülőröplabdával, a kerekesszékes vívással, a sportlövészettel, az íjászattal, a bocciával. A sportágak egy részét a riói olimpián is sikeres, világ- és Európa-bajnok parasportolóink mutatják be, az esemény házigazdája Dani Gyöngyi paralimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok vívó lesz.

Időpont: 2017. június 10. (szombat), 10.00-16.00 óra
Helyszín: Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (Főépület) Budapest, XII. kerület, Szanatórium u. 19.
Részletek: www.facebook.com/merisportnap

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA