“Hosszú folyamat volt, míg eljutottunk idáig. A fiam, Aron diagnosztizálása négy évvel ezelőtt, nagyjából három éves korában kezdődött, és nem volt egyszerű történet” – emlékszik vissza a kezdetekre Zita.

Ekkoriban még fia óvodájával igyekeztek együtt dolgozni azon, hogy a módszereik következetesek és összehangoltak legyenek, így a magyar grafikus akkor találkozott először a napirendkártyákkal, amikor az óvodától kapott néhányat otthoni használatra.

Ezek a kártyák az autizmussal élők nevelésének bevált eszközei, mivel az események vizuális felvázolása biztonságot nyújt számukra. Az első kézhez kapott eszközök kicsi, nyomtatott, majd laminált darabok voltak, többnyire pálcikafigurákkal, már ahol egyáltalán szerepelt rajta bármilyen figura.

Ahogy a kártyák ötletgazdája visszaemlékszik, a szépérzékének fájt, hogy egyrészt nem egységesek a kártyák, másrészt a minőségük is hagy kívánni valót maga után. Ekkor kezdett el az interneten keresgélni, mégis hol juthatna hozzá egységes stílusú, igényesebb kivételben készült kártyákhoz, de keresése nem vezetett eredményre.

Tovább a teljes cikkre