Semmiképpen ne fogadd el az állást, ha ezt a 7 gyanús dolgot tapasztalodHír | 2018.06.29.

Egy húszperces interjú során nem könnyű teljes képet alkotni az felkínált munkáról és a cégről, ezért az alábbi gyanús jelekre különösen oda kell figyelned.

Tetszik a munka, vonzó a juttatási csomag, mégsem szabad hebehurgyán fejest ugrani az új kalandba. Előfordulhat ugyanis, hogy nem egészséges a céges kultúra, nem sokkal később pedig keservesen megbánod, hogy elfogadtad az ajánlatot. Az állásinterjún a munkáltató is megpróbálja eladni magát, és a csontvázak csak később fognak kipotyogni a szekrényből. A neten ugyan utána lehet nézni egy cégnek, de az itt szerzett benyomások torzíthatnak, hiszen az emberek leginkább dühöngeni meg panaszkodni járnak a fórumokba, és attól még, hogy savaznak valakit, akár rendben is lehetnek a dolgok. A legjobb tehát a saját megfigyelésekre és megérzésekre támaszkodni, és ezek alapján dönteni.

A következő dolgokra kell odafigyelned, amikkor először látogatsz el a potenciális munkaadódhoz:

#1. Figyeld meg egy munkanap elejét és végét
Például ha a munkanap elején van az interjú, menj oda kicsit korábban, ülj le, és figyeld, hogyan érkeznek meg a dolgozók. Késve, idegesen, szorongva, mint aki nem is akar ott lenni? Vagy már korán megérkeznek, fesztelenül, vidáman csevegnek, szemlátomást örülve annak, hogy új munkanapnak néznek elébe?

A munkanap vége is sokat elárulhat. Délután ötkor csordaszerűen kitódulnak a kapun, mint aki végre elmenekülhet a lélekölő robot csarnokából? Ez azt jelezheti, hogy valami baj van, az emberek nem szeretnek ott dolgozni.

#2. Kérdezd meg, mik a cég alapértékei
Sok cégnél megfogalmazzák a küldetést egy jól hangzó szlogen formájában, a legjobb vállalatoknál pedig egész kódexet is összeállítanak, ami csupa magasztos dolgot tartalmaz. „Első a minőség”, „csapatmunka”, „az emberekért dolgozunk”. Ez gyönyörű és megható, ám érdemes rákérdezni, a szlogen pontosan mit is jelent. Kérd meg az interjúztatókat, hogy meséljék el, napi szinten mit jelent a küldetés megvalósítása, mit tesznek a dolgozók azért, hogy a kitűzött célokat el lehessen érni. Ha ekkor zavar támad, és általánosságokkal válaszolnak, az intő jel: nincs szoros kapcsolat a szlogen és a cégnél zajló folyamatok között.

#3. Beszélj az ott dolgozókkal
Ahol fejlett a céges kultúra, tudnak mutatni olyan kollégát, aki a neked felajánlott pozícióból nőtte ki magát, és most nagyobb felelősséggel, nagyobb fizetésért dolgozik náluk. Ez arról árulkodik, hogy megbecsülik a dolgozókat, és érdemes az adott cégnél karriert tervezni. Amennyiben senkivel nem tudsz beszélni, aki arról számolhatnak be, hogy jó ezen a helyen dolgozni, vagy úgy érzed, hogy nem őszinték veled, valószínűleg nem stimmel valami. Elmennek az alkalmazottak, mert valami taszítja őket, illetve máshol vonzóbb perspektívákat kínálnak.

#4. Nyomozd ki, hogy a vezetőség jelen van-e a cég életében
Nyilván nem a vezérigazgató fog interjúztatni, különösen, ha nagy cégről van szó (ha vezetői állásról an, az természetesen más eset), de nem árt tudni, hogy a vezetők mennyire és hogyan folynak bele a napi munkába. Amikor azt látod, hogy operatívan részt vesznek a cég fejlesztésében, az jó jel, az ellenkezője pedig nyilván nem. A globális multiknál is megszokott, hogy a csúcsvezetők rendszeresen kommunikálnak az alkalmazottakkal legalább videókonferenciák formájában, ennek hiányában érdemes gyanakodni.

#5. Menj egy kört az irodákban
Ha nem ajánlják fel maguktól, te magad kérd, hogy körülnézhess az irodákban. Nagyon nem mindegy, milyen a környezet. Barátságos, vagy akár egy börtön? Mi látható az íróasztalokon? Vannak-e családi fényképek, személyes tárgyak, bohókás kütyük? Nem jó, ha nincsenek, mert ez azt jelenti, rideg a hangulat – esetleg külön szabályozzák, mekkora rendnek kell lenni –, illetve az is lehet, hogy a dolgozók azért nem pakolják tele az íróasztalukat személyes tárgyakkal, mert készek arra, hogy bármikor leléceljenek. Talán mondani sem kell, ha kutyát-macskát is be lehet vinni, alighanem jó helyen jársz.

#6. Milyen szag van?
Mindenki a monitor előtt kapja be a tonhalas szendvicsét, vagy van idő arra, hogy valahol kulturáltan ebédelhessenek a dolgozók? Persze aki munkamánás, az önként a klaviatúrára morzsázik, mert ezzel is időt takarít meg, de ha a benti evés általánosnak tűnik, joggal gyanakodhatsz.

#7. Milyen a vécé?
Ha emlékezetünk nem csal, Nádas Péter írta egy helyütt, hogy könnyen eldönthető, a Nyugathoz vagy inkább a Balkánhoz tartozunk-e: meg kell nézni a Budapest-Zalaegerszeg vonat vécéjét. A vécé mint indikátor az álláskeresésnél is fontos tényező. Az interjú végén keresd fel a mosdót, és két dolgot figyelj meg: mennyire tiszta és van-e elegendő vécépapír. Amikor az emberek nem tisztelnek egy helyet, illetve a többieket, hajlamosak piszkot, rendetlenséget hagyni maguk után. Emellett a vécében szabadon megnyilvánulhat valakinek a jelleme, hiszen privát tér, ahol úgy érezheti, nem kell szabályokat betartani. Szintén baj van, amikor nincs vécépapír: vagy az üzemeltetés nem tölti fel magától, vagy a dolgozók nem szólnak az üzemeltetésnek, hogy papír kell. „Nem az én dolgom” – ezt üzeni ez a hozzáállás.