Volt a helyiekben némi fenntartás, hogy vakok fognak érkezniHír | 2018.07.12.
Németh Márta húsz évvel ezelőtt indult el Budapestről két látás- és értelmi sérült gyerekkel a Borsod megyei Vámosújfalura, hogy vakoknak segítsen önálló életet élni a budapesti nagy intézményekkel szemben kisebb, családiasabb környezetben. Gördülékeny indulás után küzdelmesebb évek jöttek, mostanra pedig már nemcsak vakoknak, hanem értelmi sérülteknek, környékbeli leszázalékoltaknak is megélhetést biztosítanak. Vámosújfalun beszélgettünk vele arról, amit már felépítettek, és arról, hogyan jutott el idáig. De elkísértük őket egy balatoni útra is. Németh Márta a Jószolgálat-díj egyik idei nyertese, 2017-18-ban az Index a díj médiatámogatója.
Arról beszéltünk először, hogyan is találkozott a segítő szakmával, mikor gondolta először, hogy ezzel kellene foglalkoznia. „Amikor gimnazista voltam és pályát kellett választani, tanítani akartam. De egyik tantárgy sem érdekelt eléggé, hogy azt tanítsam, és azt sem tudtam eldönteni, hogy milyen korosztályt tanítanék" – kezdi mesélni. "Amikor másodikos gimis voltam, volt a tévében egy egyperces hír arról, hogy a vakok általános iskolája domború földgömböket kapott. Én másnap reggel közöltem a családommal, hogy vakokat fogok tanítani" – mondja, de továbbra sem volt konkrét tantárgy a fejében, inkább arra gondolt, hogy a vakok, látássérültek életminőségén javítana valahogy. Az édesanyja azt javasolta neki, legalább nézze meg, milyen a vakok iskolája, majd el is intézte neki, hogy egy egész napot ott tölthessen. Ült órán, folyosón, udvaron, beszélgetett tanárokkal, hallgatókkal, különböző korosztályból. És nem tetszett neki. Nem tetszett az intézet szigorúsága, a nagy zárt intézmény hangulata, meséli. Ráadásul azon a napon épp egy intő kiosztását is végignézte. Amikor hazaért, eldöntötte, hogy ezzel akar foglalkozni, kinézte, hol tanulhatna, majd az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára járt.
Márta már a gyógypedagógiai képzés közben is vállalt munkát: a Vakok Állami Intézetében volt egy külön részleg a középiskolás korosztálynak, egy kollégium, ott dolgozott hétvégente mint gyerekfelügyelő. Aztán elkezdett járni a vakok szövetségébe, hogy stúdióban olvasson fel tankönyveket. Majd vak egyetemistákkal ment táborozni. "Szóval bevonódtam" - mondja. Az iskola után egy pécsi alapítványnál tanított vak kisgyerekeket, de később visszament a Vakok Állami Intézetének kollégiumába, ahol nevelőtanárként, vezető helyettesként dolgozott.
