Egymást érik a kutatások és előrejelzések arról, hogy hogyan terjednek járványszerűen a különféle lelki betegségek. A mentális problémák sokasodása nem csak Magyarországon okoz problémát, de számos jel utal arra, hogy nálunk sok szempontból kritikus a helyzet: elég, ha az öngyilkosságok számát, az alkoholfogyasztás mértékét, a depresszióban szenvedők arányát vagy az elhízottak számát nézzük, hogy láthatóvá váljon, a magyar társadalom lelki egészsége nagyon nincs rendben. 

Arról, hogy mi a leghatékonyabb módszer e problémák enyhítésére és kezelésére, hosszú évtizedek óta intenzív szakmai vita zajlik. Végső válasz persze nincs, de a számos versengő megközelítés között mára a pszichoterápiát az egyik legsikeresebb és legelterjedtebb eszköznek tekintik a nyugati országok egészségügyi rendszerében. 

A pszichoterápia valójában egy gyűjtőfogalom: azokat a módszereket fogja össze, melyekben közvetlen kommunikációra építve alakítják az érintett beállítódását, élményátélését, magatartását egy előre meghatározott gyógyulási cél felé haladva. Rengeteg módszer tartozik ide, melyek között nagy az átfedés: csak Magyarországon több mint egy tucatnyi módszert akkreditáltak, a különféle kognitív terápiáktól kezdve a mélylélektani megközelítésekig. (Érdekesség, hogy a beszélgetések során a terápia említése után még mindig leggyakrabban felmerülő pszichoanalízis valójában csak kis részét teszi ki a hazai kezeléseknek.)

A pszichoterápia kiszorult az állami intézményekből

Annak ellenére, hogy mára számos országban a pszichoterápia lett sok mentális egészséggel összefüggő tünet és betegség kezelésének kiemelt eszköze, Magyarországon az elmúlt évtizedekben a pszichoterápiás ellátás elérhetőségének folyamatos szűkülését lehetett tapasztalni, legalábbis a magyar lakosság jelentős része számára.   

Erről Harmatta János, a Tündérhegyi Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosa, a Magyar Pszichiátriai Társaság tiszteletbeli elnöke beszélt nekünk.  

Bár pszichoterápiás megközelítést és pszichoterápiából átemelt módszertani elemeket számos szakember alkalmaz a családsegítőktől a drámapedagógusokon át a mentálhigiénés szakemberekig, de teljes értékű pszichoterápiás ellátást ma Magyarországon csak az egyik legnehezebbnek számító szakvizsgát megszerző szakorvosok és klinikai szakpszichológusok nyújthatnak. 

És ez az ellátás az elmúlt évtizedekben folyamatosan szorult ki az állami intézményekből. Harmatta elmondása szerint a probléma egyik gyökerét a finanszírozásban kell keresni: ugyan az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) támogatja a pszichoterápiás ellátást, de a pontrendszer, mely alapján megszabják a támogatás mértékét, köszönőviszonyban sincs azokkal az árakkal, melyek a magánpraxisban érvényesek. 

A jelenlegi pontrendszer alapján egy óra pszichoterápiáért nagyjából ezer forint jár az OEP-től, a legjobb terápiatípusokért 1400 forint. A magánpraxisokban az árak ennek a három-négyszeresénél kezdődnek. 

Az alacsony pontszámok következménye, hogy nagyon beszűkült az állami finanszírozású, egészségügyi intézményekben elérhető ambuláns pszichoterápia hozzáférhetősége. Nemcsak azért, mert számos szakember váltott át inkább a jobban jövedelmező magánszférára, hanem mert a jelenlegi pontrendszer alapján az állami intézetben dolgozók fizetését is alig lehet kigazdálkodni. 

A pszichoterápia ugyanis egy költséges ellátás: egyrészt magas képzettséget igényel, másrészt pedig meglehetősen időigényes. Csak sorozatban lehet alkalmazni és egy páciensre alkalmanként legalább egy órát kell szánnia a szakorvosnak. 

A finanszírozás visszaszorulására Harmatta a tündérhegyi osztály történetét hozza példaként: a kilencvenes években tíz orvos és pszichológus foglalkozott itt ambulánsan pszichoterápiával, állami forrásokból tudtak komoly kapacitást nyújtani. De ezt fel kellett számolniuk, mert a finanszírozás nem volt elég a munkabérekre sem. 

Ugyanez a helyzet az osztályos ellátással is: a nyolcvanas évek elején, amikor a tündérhegyi osztály megalakult, akkor csak Budán ez volt a tizenegyedik ilyen osztály. Ma már ezt elképzelni is nehéz:

Nagyon súlyos finanszírozási gond van, ami a szakma elérhetőségének visszafejlődését hozta. Egy komoly réteg elesik ettől az ellátástól, nem tudja megfizetni a magánpraxist, de közben szüksége lenne a segítségre. Ma rosszabbul állunk, mint ahogy a hetvenes-nyolcvanas években álltunk.”

Az állami ellátás szűkülésével párhuzamosan közben megjelent itthon egy jelentős magánpraxis-kapacitás, ami egyfelől persze örvendetes fejlemény: a hazai pszichoterápiás képzés nemzetközi összehasonlításban is kiválónak számít és az ország egy részén ma könnyedén lehet minőségi terápiás ellátáshoz jutni. 

Ami a problémát okozza, hogy ez csak az ország egy részén érhető el és ott sem mindenki számára. A területi lefedettség nagyon egyenlőtlen, a praktizáló szakemberek többsége Budapesten dolgozik, ezen kívül még pár egyetemi városban van számottevő kapacitás, de például akad olyan megye, ahol a Magyar Orvosi Kamara Diplomások Területi Szervezete adatai szerint nyolc klinikai szakpszichológus praktizál. 

A másik probléma, hogy a magánpraxis óradíjai köszönőviszonyban sincsenek az átlagkeresetekkel: amikor sok család éppen csak kijön a fizetésből hó végére, fel sem merülhet, hogy havi több tízezer forintot pszichoterápiára fordítsanak. 

Nem ismerni a számokat

Szintén bonyolítja a helyzetet, hogy meglehetősen nehéz pontos képet kapni arról, hogy hány helyen és hol érhető el az országban OEP-finanszírozta pszichoterápia. Ami biztosan tudható, hogy van négy pszichoterápiás osztály, ahonnan az egész országból fogadnak ambuláns ellátásában pácienseket. Három Budapesten és egy Miskolcon. 

Hogy ezen felül mi érhető el, az már jóval homályosabb. Urbán Éva, a pszichoterápiás klinikai szakpszichológiai szakterület minőségügyi szakmai vezetője arról beszélt a 444-nek, hogy az az állítás, hogy a pszichoterápia ne lenne elérhető OEP-finanszírozásban, ebben a formában félrevezető. A probléma inkább abból adódik, hogy nem lehet pontosan megtudni, hogy hány helyen van jelen az állami ellátás. Évek óta próbálnak ezzel kapcsolatos információkat kikérni az OEP-től, az egykori ÁNTSZ-től és az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtól, de nem jártak sikerrel. 

„Valóban elégtelen a mostani ellátás, de az is káros, ha mindenki azt ismételgeti, hogy semmiféle állami pszichoterápiás ellátás nincs, mert így a rászorulók keresni sem fogják.” 

– mondja Urbán, aki arról beszélt nekünk, hogy például a megyeszékhelyek kórházainak többségében dolgoznak olyan klinikai szakpszichológusok, akik végeznek pszichoterápiás ellátást, csak ez legtöbbször nem nyomon követhető, például a kórházak honlapjáról sem derül ki egyértelműen. 

Ugyanakkor az is igaz Urbán szerint, hogy mivel nagyon alacsony az állami finanszírozás mértéke, a kórházak nem motiváltak, hogy magasan képzett pszichoterápiás szakembereket foglalkoztassanak, mivel ha egy intézmény szabályosan számol el, a jelenlegi rendszerben gyakorlatilag lehetetlen kitermelni egy szakvizsgával rendelkező pszichoterapeuta munkabérét. 

Mindig felmerül a részfinanszírozás 

Harmatta János elmondása szerint az elmúlt évtizedekben rendre felmerült, hogy növelni kéne az OEP-finanszírozás szintjét, készültek is erről szóló szakmai anyagok, de érdemi előrelépés nem történt. Pedig ha sikerülne 4-5 ezer forintra emelni az egy órányi pszichoterápia után nyújtott OEP-támogatást, ugyan még mindig nem érnék el a magánpraxis árát, de az állami intézményekben zajló rendeléseket már fenn lehetne tartani belőle. 

Szintén sokszor felmerülő ötlet, hogy jobban hozzáférhetőbbé válna a pszichoterápia, ha megjelenne a co-payment néven ismert finanszírozási mód: a terápia árának egy részét az állam állná, a maradékot pedig a páciens egészítené ki. Az ilyesmit a hatályos egészségügyi törvény szigorúan tiltja, az OEP által biztosított 1000-1400 forint/óra támogatást sem lehet jelenleg elszámolni a magánpraxisoknál. 

Ez a megoldás azonban bőven túlmutat a pszichoterápia területén, hiszen ezzel a magánfinanszírozás jelenne meg az állami egészségügyben. Ez pedig egy politikailag kényes terület, elég csak a 2008-as "vizitdíjas" népszavazásra gondolni.  

Harmatta elmondása szerint a kérdés a szakmát is megosztja. Egyrészt persze több ember számára válna elérhetővé a pszichoterápia, ami örvendetes fejlemény volna, de vannak, akik attól tartanak, hogy kiszolgáltatottá válna a terapeutaszakma: az OEP-részfinanszírozás megjelenésével félelmük szerint az állam beleszólhatna olyan szakmai és gazdasági kérdésekbe, melyeket jelenleg a piac szabályoz. 

Nem kérünk segítséget 

Az állami finanszírozás mértékének növelése abban is segíthetne, hogy az országnak azon részein is megjelenjen a pszichoterápia, ahol jelenleg csak nyomokban találkozni ilyesmivel. 

„Elég 30 kilométerre menni Budapestről, és teljesen más a helyzet, olyan mintha ezek a "pszichodolgok" nem is léteznének.”

– mondja Harmatta, aki szerint ha lelki egészségről van szó, nagyon rossz a magyar társadalom szocializációja: 

„Nem kérünk segítséget, mert addig nincs bajom, amíg nem kértem segítséget. Mintha attól lenne bajunk, hogy valakitől segítséget kértünk. Közben pedig nagyon sok ember küzd lelki bajokkal, anélkül, hogy akár ő maga, akár a környezete érzékelné, hogy segítségre van szüksége.” 

Ezt a hozzáállást hajtja egyrészt Harmatta szerint a szocializmusból örökölt emberkép, ami arra épített, hogy a kinevelendő szocialista embertípusnak nem lehetnek lelki problémái, de sokat számított az a biologikus szemlélet is, ami a pszichiátriában évtizedekig meghatározó volt. Ebben az időszakban az volt az általános vélekedés, hogy a gyógyszerekkel minden probléma megoldható. De a várakozások végül nem igazolódtak, nem javult  a lelkiegészség-mutató a kívánt mértékben. 

„Ezek az eredmények is arra utalnak, hogy sokkal komplexebb problémáról van szó a modern társadalmakban, mint amit egy hasonló biológiai eszközzel orvosolni lehetne.”

Ezen a téren viszont komoly áttörés zajlott a közelmúltban: ma már a pszichiáterek jóval nagyobb arányban küldik tovább a pácienseiket terápiára, mint akár csak pár évvel ezelőtt tették. És ezt nem csak az indokolja, hogy sokan közülük túlterheltek, de az is számít, hogy becslések szerint a praktizáló pszichiáterek harmadának van pszichoterapeuta szakvizsgája.  

Hosszabb távon hat

Az említett szemléletbeli változások ellenére még mindig gyakran felmerülő érv maradt a pszichoterápiával szemben, hogy ha ennyire drága, akkor érdemesebb az olcsóbb gyógyszerekhez nyúlni. Ez azonban Harmatta szerint csak nagyon szűken tekintve igaz. 

Egyrészt míg a gyógyszeres kezelés addig tart, amíg a páciens szedi a gyógyszert, addig a pszichoterápia esetében a kutatások azt mutatják, hogy a hatása a terápia befejezése után is kitart, sőt, egyes esetekben az idő előrehaladtával még erősödhet is: 

„A pszichoterápia nem csak a tünetekre hat, de átalakítja a pszichés működést, a páciens profitálhat belőle hosszabb távon is.” 

Ráadásul a pszichoterápián részt vett emberek életét az ellátás olyan szinteken is érintheti, amit nagyon nehéz azonnal mérni: kutatások szerint például a terápia például pozitív hatással lehet a páciens családjának életminőségére. 

Másrészt vannak azt igazoló eredmények is, melyek szerint a terápia csökkenti a későbbi szomatikus megbetegedések számát. A nyugati országok biztosítói épp azért fizetnek a pszichoterápiáért, mert így kivédhető rengeteg későbbi panasz és kórházi vizsgálat, melyek sokkal többe kerülnének. 

Harmatta elmondása szerint Németországban például az éves egészségügyi költségvetés 0,86 százaléka megy el pszichoterápiára, az országban 14 ezer pszichoterapeuta dolgozik. Többek között ennek a hálónak is köszönhető, hogy szinte példa nélküli módon a németeknél sikerült elérni, hogy megálljon a pszichés problémák számának növekedése. 

Ígéret volt rá

Az viszont nagy kérdés, hogy itthon minek kéne történnie ahhoz, hogy az állam nagyobb szerepet vállaljon a pszichoterápia finanszírozásából. Mivel zárt a költségvetési keret, több OEP-forrást csak egy másik egészségügyi terület finanszírozásának rovására lehetne szerezni, ehhez viszont szakmai lobbierő kéne. Viszont azzal, hogy itthon a pszichoterápia elsősorban jól menő magánpraxisokba szorult vissza, odalett a szakma húzóereje is, hiszen a legtöbb szereplő nincs rászorulva arra, hogy az állammal egyezkedjen. 

Ez a feladat most pár olyan szakember vállán nyugszik, akik még mindig állami intézményekben dolgoznak. De Harmatta szerint elsősorban nem is a szakorvosoknak, hanem az egészségpolitikusoknak kéne tennie azért, hogy a pszichoterápia szélesebb körben legyen elérhető, hiszen ez össztársadalmi érdekünk. 

Hasonlót fogalmazott meg az Emmi is a 2014-ben készült, az „Egészséges Magyarország 2014-2020” elnevezésű tervezetében, melyben kormányzati prioritásként említik egy lelki egészség stratégia kidolgozását. Ennek lett volna eleme a háziorvosi rendelőkhöz kapcsolódó alacsonyküszöbű, preventív jellegű pszichológiai ellátás és a pszichoterápia biztosítása. 

A múlt hét elején levélben kerestük meg a minisztériumot azzal kapcsolatban, hogy mi lett ebből a kormányzati szándékból, valamint hogy jelenleg hány helyen érhető el az országban OEP-finanszírozta pszichoterápia, éves szinten hány pácienst tudnak fogadni és hogy van-e várólista ezekben az intézményekben. Ha kérdéseinkre válasz érkezik, beszámolunk majd róla.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA