Folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjaHír | 2017.03.03.

Idén is folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja hetvennégy szakmai szervezet összefogásával - közölte a program kommunikációs ügynöksége. A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 elnevezésű programban a tavalyi év végéig eddig 1315 helyszínen több mint ötmillió vizsgálatot végeztek, 400 ezer látogatót fogadtak, a kitöltött kérdőívek száma pedig meghaladta a tízmilliót.

Közölték, a legfrissebb szűrések eredménye jellemző képet mutat a magyar lakosság egészségügyi állapotáról, a magyarok átlagéletkora elmarad az európai uniós átlagtól. Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egy millióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka pedig túlsúlyos.

Az uniós átlaghoz képest az emberek jóval többet dohányoznak és több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak. Az összes halálozás 54 százalékát teszik ki a szív- és érrendszeri betegségek, míg 27 százalékban a daganatos betegségek felelnek a halálozásért - írták.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE:

FORRÁS: WWW.WEBBETEG.HU