Most akkor szabad a fogyatékossággal élőkkel viccelni?! – körbejárták a tabutémátSzakmai cikk | 2016.04.26.
Ha fogyatékossággal élő ember kerül az átlagember környezetébe, kicsit kínossá válik a helyzet. Szabad „arról” beszélni, vagy nem? És főleg: viccelődni szabad-e? Nehéz kérdés. Erre nem tudok egyetemes érvényességű választ adni nektek. Nem vagyunk egyformák, mindenkinek más sértheti az önérzetét. De valahol, azt hiszem, a fogyatékossággal való viccelődés akkor válik természetessé, ha az érintett békében van önmagával, és attól, hogy ki mondja ki a szavakat
Lehet érezni, ha valaki nem vevő az ilyesfajta humorra, és nem tudom hibáztatni őket ezért, mert sokuknak ez nehéz feladat: elfogadni önmaguk állapotát. Néha időbe telik leküzdeni a sötét gondolatokat, de hogy a kérdésre válaszoljak, a legegyszerűbb, ha megkérdezitek az illetőt, hogy ez mennyire érzékeny téma nála.
Nálam például semennyire. Nincsen tabu, nincsenek kínos kérdések. Az sem zavar, ha süketnek mondanak, hacsak nem szántszándékkal gonoszságból mondja az ember – ezt lehet érezni. De nálam szabad a viccelődés, és már-már a morbiditás határait súrolom gyakran, amin először sokan meghökkennek.
"Ezekért a pillanatokért szeretek hallássérült lenni"
2010. újév. Úgy döntöttünk a barátnőmmel, hogy hárman szilveszterezünk. Ő, a barátja meg én. Berakunk egy filmet, hogy megnézzük, mert még korai volt az este. Megtöltök három felespoharat tequilával, és érzékelem, hogy a hátam mögött a laptopon matató barátnőm hirtelen megmerevedik.
– Miért kell feliratot tenni a filmre? – értetlenkedik a barátja, mi pedig összenézünk, és próbáljuk lenyelni a felfelé gurgulázó nevetést.
FORRÁS: VOUS.HU
