Sakkolimpián vesz részt a magyar látássérült csapatHír | 2017.06.14.

Hat versenyző képviseli a magyar színeket a vak- és gyengén látó sportolók sakkolimpiáján a macedóniai Szkopjéban.

A vasárnaptól hétfőig tartó esemény sajtótájékoztatóján Kapás Róbert, a Fogyatékosok Országos Diák és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) versenyigazgatója, csapatkapitány elmondta, a látássérültek sakkolimpiáját négyévente rendezik meg, ezúttal 26 ország nevezett. Magyar csapat több mint tíz éve nem vett részt az eseményen, Szkopjéban a FODISZ szervezésében, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) együttműködő támogatásával ülhet asztalhoz.

A csapat tagjai: Almádi Balázs, Hosszú Vilmos, Kiss Zoltán, Rév Miklós, Szilágyi Sámuel Attila, Voján István, edzője Varga Zoltán sakknagymester.

Kállai Gábor sakknagymester, a FODISZ mentora felidézte, magyar "vakcsapat" régóta létezik, a látókkal eredményesen veszik fel a harcot, a csapattagok közül Voján István a Polgár-lányok felkészítésében is részt vett.

A Szabó László, az MPB és a FODISZ elnöke személyes élményéről beszélt, mint mondta, nagyon szeret sakkozni. Emlékeztetett arra, magyar versenyző legutóbb 2006-ban Indiában szerepelt hasonló versenyen, bár az egyéni viadal volt. Az 1964-es olimpián ezüstérmes, míg 1996-ban nyolcadik, az 1988-as egyedüli magyarországi rendezésű eseményen pedig 11. lett a csapat.

„Az évtizedes távlat miatt ezúttal nincs elvárás, szeretnénk felmérni a helyünket a nemzetközi mezőnyben" - mondta Szabó László, majd úgy folytatta, célunk hogy a legtöbb sportágat megnyissák a fogyatékkal élő emberek számára.

Voján István felidézte, 1950-ben kezdődött Magyarországon a vaksakk a vakok iskolájában, ahol jelenleg tanítja a gyerekeket a sportágra, bemutatta a speciális táblát, amelyen a sötét bábuk - ahogyan az MTI munkatársa kitapogatta - tetején egy apró szög van, s a sötét mezők kiemelkednek a táblából, így lehet megkülönböztetni a világosaktól.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA