Az atipikus foglalkoztatási formákat bővítené a kormányHír | 2016.07.21.

Egyre magasabb a női foglalkoztatás aránya Magyarországon, lassan eléri az európai uniós átlagot is - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.


Novák Katalin kitért arra is, hogy átalakították a bölcsődei rendszert, januártól a hagyományos mellett mini-, családi és munkahelyi bölcsődék is lesznek. A munkaadókat is több módon ösztönzik, például a bölcsőde létrehozásával, működtetésével kapcsolatos költségeiket januártól leírhatják adójukból.

Az államtitkár az M1 műsorában kiemelte továbbá, hogy évről-évre egyre több jut a családoknak. Már a GDP 4,7 százalékát fordítják családtámogatásokra - jegyezte meg, hozzátéve: ez a 2,4 százalékos OECD-átlagnál jóval magasabb, ráadásul folyamatosan nő: 2010-től 2017-re majdnem másfélszeresére nőttek a családtámogatások.

Novák Katalin a legfontosabb célok között azt emelte még ki, hogy az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formákat - a részmunkaidős, a távmunkában, otthonról végezhető munkák lehetőségét és a csúsztatott munkaidőt, elsősorban a nők számára - nagyobb mértékben bővítsék.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

FORRÁS: HRPORTAL.HU