Kultúra - akadálymentesenHír | 2016.01.30.

A Magyar Kultúra Napján különleges programmal szolgált a Fővárosi Nagycirkusz. A nagyérdemű közönség meghatottan kísérte figyelemmel Demjén Natália artista - színművész trapézon előadott hegedű kíséretét, amely alatt a Vakrepülés Színjátszó Egyesület tagjai elénekelték a Himnuszt. A díszpáholyban később nagy megtiszteltetés érte az amatőr vak társulat tagjait: Tarsoly Krisztina békéscsabai színésznő szakavatott narrációjának köszönhetően számukra is „láthatóvá” vált a Fesztikon című előadás. Oly annyira, hogy a finálénál néhányan még táncra is perdültek.



A látássérült emberek a társadalom olyan egyenrangú tagjai, akik az alapvető emberi jogokkal és lehetőségekkel csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A Fővárosi Nagycirkusz a vak és gyengén látó emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának alakítása miatt a Fővárosi Nagycirkusz az előadások akadálymentesítésével a maihoz hasonló, speciális szolgáltatásokra készül.” – így nyilatkozott Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté igazgatója, majd hozzátette: „a cirkusz a művészeti megnyilvánulások egyik kupolás temploma, szent helye, valamennyi produkció - született bár a világ bármely más, távoli táján - ugyanúgy a miénk addig az időszakig, amíg a mutatványt előadó művész nálunk tartózkodik.”    

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

FORRÁS: FNC.HU