A XIII. kerület az M3-as mind a hét állomásának akadálymentesítéséértHír | 2017.05.16.

A megjelent hírek szerint rövidesen megkezdődik a M3-as metróvonal felújítása. Ugyanakkor kétségessé vált, hogy valamennyi állomás akadálymentes lesz. A hét megállóval érintett XIII. kerület fontosnak tartja, hogy a főváros az ígéretét betartva valamennyi állomáshoz kapcsolódó létesítményt akadálymentesítsen. Dr. Tóth József polgármester és a Lokálpatrióták Egyesülete is még 2016 tavaszán eljuttatta a felújítással kapcsolatos javaslatait és elvárásait Tarlós István főpolgármesterhez. A kerület az akadálymentességet kérő kezdeményezés sikerességét elvárja.

A XIII. kerület polgármestere a főpolgármesterhez címzett levelében az elmúlt év márciusában nyolc pontban foglalta össze a felújítással kapcsolatos, ismeretessé vált tervekkel összefüggő javaslatait. A polgármester partneri együttműködést és információcserét kezdeményezett a beruházásra vonatkozó kérdésekben, továbbá arra kérte a főváros vezetőjét, hogy a felújítás idején, a metró kiváltására szánt autóbuszok kiválasztásánál az illetékesek kizárólag alacsony padlójú, a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő típusokat állítsanak forgalomba. Dr. Tóth József kezdeményezte, hogy a felújítás során gondoskodjanak minden peron és aluljáró akadálymentesítéséről, és a lakosság széleskörű és naprakész tájékoztatása érdekében a beruházó üzemeltessen egy erre a célra létrehozott internetes felületet. A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkálatokkal összefüggésben szükséges lenne megvizsgálni az érintett területek tömegközlekedési helyzetét, a forgalomtechnikai szabályozást, és időben végre kellene hajtani a szükséges módosításokat. A javaslatok között az is szerepelt, hogy mivel a felújítás ideje alatt várhatóan jelentősen növekedni fog a Váci út és a környező utcák forgalma, terhelése, a fővárosi pénzmaradvány felhasználásánál számoljanak a Pap Károly utca – Röppentyű utca – Göncöl utca és a Gyöngyösi utca felújításával.

A polgármester levelét követően, 2016 áprilisában a XIII. kerületi Lokálpatrióták Egyesülete aláírásokat gyűjtött annak érdekében, hogy a metró felújítása során orvosolják a régen megoldatlan, a mozgássérültek közlekedését akadályozó problémákat, és a teljes M3 metró vonalán biztosítsák a peronok és az aluljárók akadálymentesítését.

A főváros vezetője – tájékoztatása szerint – dr. Tóth József levelét, és a Lokálpatrióták által gyűjtött aláírásokat továbbította a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatójához. A szervezet Metró Felújítási Projekt Igazgatósága a napokban kelt válaszában ígéretet tett arra, hogy a beruházás folyamán biztosítani fogják az akadálymentes közlekedéshez fűződő jogos társadalmi elvárások teljesülését.

Új fejlemény az ügyben, hogy az M3 metróvonal felújításának generáltervezője, a Főmterv Zrt. a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. megkeresését követően, 2017 áprilisában részletes tájékoztatást adott a projekten belül megvalósuló akadálymenetesítés részleteiről. E szerint a felújítást követően valamennyi, a XIII. kerületben található metró megálló akadálymentesített lesz. A már meglévő, illetve megvalósítani tervezett rámpákat fűtéssel látják el, a Lehel téri aluljáró Victor Hugo utcai kijáratánál, a Forgách utcánál és a Gyöngyösi utcai megállóknál duplex felvonókat telepítenek, kicserélik és korszerűsítik a felszínre vezető mozgólépcsőket. A Dózsa György úti és az Árpád hídi aluljáróknál felvonókat építenek.

Mindezek alapján várhatóan sikeresnek tekinthetjük a kerület polgármestere és a Lokálpatrióták Egyesületének közbenjárását, és az M3 metróvonal felújítása során megvalósul a régen várt akadálymentesítés a metró teljes XIII. kerületi szakaszán.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA