- Annyi mindenről van szó a mozgáskorlátozottak kapcsán, egy dologról azonban ritkán – mi az, amiben egy nem mozgáskorlátozott segíteni tud nektek a hétköznapokban? Mikor jó egyáltalán, ha segíteni akar, mikor jó, ha egy vadidegen, mondjuk, az utcán próbálkozik?

- Érdekes kérdés. Csúnya szóval élve: egy jól szocializált mozgássérült embernek az életben nem sok segítségre van szüksége. Ami elengedhetetlenül fontos, az az akadálymentes környezet – ebben ugye az, hogy ki mikor mit csinál, olyan sokat nem számít. De ha például magam életéből indulok ki, én nagyon sokat autózom – amikor ötödször, hatodszor szállok ki és be, akkor előfordul, hogy jól esne egy segítő kéz. Ennek van egy nagyon jó formája és kerete – ha egy ember odalép hozzám, és megkérdezi, miben állhat a rendelkezésemre, akkor válaszolni fogok, eldöntöm, hogy az adott szituációban van-e szükségem rá, és mindenképpen megköszönöm a gesztust. Azt hiszem, ez a legfontosabb: a mozgássérültek 90 százaléka tuti nem mond nemet, ha odamennek hozzá, és el fogja mondani, hogy mit, és főleg hogyan tud az illető tenni értünk. Ha nemet mondunk, és mégis erősködik, na, onnantól tolakodás.

- Oké, akkor konkrétan mikor érdemes egy mozgássérülthöz odalépni, hogy elnézést?

- Az utcán való átkelés nem minden esetben úgy van megoldva, hogy könnyedén fel lehessen gurulni a padkára. Ilyenkor a menet pont az, amit emlegettem: tudakolni kell, és ha van mód, akkor a hátsó karfánál kicsit megemelve, kvázi plusz erőt kifejtve vissza tudjuk juttatni a kerekesszékest a biztonságos járdára. Nagyon sok ilyen példát tudnék mondani, de igazából tényleg csak az a lényeg, hogy merjük levetkőzni az előítéleteinket, menjünk oda, merjünk tenni feléjük egy lépést, nézzünk az ember szemébe, és kérdezzünk.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

FORRÁS: UJNEMZEDEK.HU