Jóváhagyták a magyar paralimpiai csapat összetételétHír | 2016.07.23.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) pénteki közgyűlésén jóváhagyták a szeptember 7. és 18. között sorra kerülő paralimpián részvevő magyar csapat összetételét: a majdnem véglegesnek tekinthető helyzet szerint 11 sportágban 39 versenyző képviseli az országot Rio de Janeiróban.


Szabó László, az MPB elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, egy-két halvány esélyük van még szabadkártyák révén kvótát szerezni, de ezekben nem igazán reménykednek. A 39-es létszám hattal több, mint a négy évvel ezelőtti, londoni.

A csapatot és a formaruhákat pénteken este, látványos showműsor keretében mutatták be a Várkert Bazárban. A felvonuló kollekciót, amelyben a fehér, a sötétkék és a világosbarna szín dominál, a celeni márkát képviselő Cselényi Eszter álmodta meg, míg a küldöttség sportruházatát a magyar tulajdonú Tisza tervezte és gyártotta. Utóbbiban a hagyományos piros-fehér-zöld mellett a szürke-bordó színkombináció kapott még főszerepet. Cselényi Eszter elmondta: ez a projekt különösen kedves volt a számára, de egyben nagy kihívás is, mindenki esetében külön szabásmintával dolgoztak, minden sportolóra ráigazították a ruhákat. A kollekciókat maguk a sportolók, illetve ismert színészek mutatták be a divatbemutatókon látott kifutón.

Szabó László a látványos és szórakoztató műsor végén bejelentette, hogy Rióban a hetedik paralimpiájára készülő úszó, Ráczkó Gitta viszi majd a zászlót az ünnepélyes megnyitón. "Nagy megtiszteltetés ez a számomra, nagyon örülök, hogy felkértek" - mondta az MTI-nek a kerekesszékes sportoló, akinek az a célja a játékokon, hogy fő számában, 100 méter mellen bejusson a döntőbe.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: REHABPORTAL.HU