Gyógyíthatatlan agyi betegségekre találhat megoldást a NAP | 2016.04.26.

Stroke, epilepszia, Alzheimer-kór, Parkinson-kór, depresszió és más pszichiátriai betegségek – többek között ezekre a betegségekre találhat gyógymódot a Nemzeti Agykutatási Program, amely komoly eredményeket tud felmutatni. Tudta, hogy mikroelektródák beültetésével az egyébként normális életvitelre képtelen betegek is teljes értékű életet élhetnek? A részletekről Oberfank Ferencet, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatóját kérdeztük a Rádió Orienten.

A NAP öt pillére

A magyar agykutatásnak komoly eredményeket felmutató múltja van, ezt igyekszik még tovább fejleszteni a NAP, a Nemzeti Agykutatási Program, amely öt különböző területre fókuszál. Mint azt Oberfank Ferenc elmondta, a kiválasztáskor olyan területeket kellett megtalálniuk, ahol egyrészt összpontosulnak a hazai kutatások, másrészt amelyeknek jelentős a társadalmi-gazdasági szerepe. Ilyen a felfedező agykutatás, ami nélkül nincsenek új alkalmazások. A problémák jelentős részével ugyanakkor a betegekkel való találkozás során találkoznak az orvosok, így jelentős szerepet szántak a klinikai kutatásnak. A harmadik pillér pedig a gyógyszerkutatás, amely azt vizsgálja, hogyan lehet a felismert problémákra terápiás ellátásokat találni. A NAP negyedik ága igazi hungarikum: az info-bionika, ahol azzal foglalkoznak, hogyan lehet a korszerű infokommunikáció és mikroelektronikai eszközökkel mérni és befolyásolni az agyműködését. „Mikroelektródák beültetésével ugyanis az egyébként normális életvitelre képtelen betegek akár intellektuális foglalkozást is tudnak végezni” – hívta fel a figyelmet. Az ötödik pillér pedig az említett területeket olyan összefüggésben vizsgálja, hogy azok milyen hatással vannak a gazdasági-társadalmi életre. „A központi idegrendszerbe történő beavatkozás ugyanis komoly társadalmi vitákat vált ki és etikai kérdéseket vet fel” – mutatott rá Oberfank Ferenc.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: ORIENTPRESS.HU