A férfi, aki vakon lett aikidómesterHír | 2012.09.16.
A magyar HBO gyártásában újabb meglepő dokumentumfilm készült, ezúttal a magyar Zatoichinak is nevezett, vak fekete öves aikidómesterről, Németh Vilmosról. A Fehér kard több mint portréfilm, a látássérültek társadalmi helyzetéről, elkeserítő szélmalomharcairól ad érzékletes képet. Az interjú a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent cikk bővített változata.
– Mit gondolt először, amikor megkeresték, hogy filmet készítenének az életéről?
– Nagy megtiszteltetés volt számomra a felkérés. Tóth Péter Pál rendező keresett meg az ötlettel, de mielőtt igent mondtam, sokat beszélgettünk. Nem akartam elvinni a történetet a nagy magyar keserűség irányába. Nem tartom magam fogyatékosnak. A filmben is elmondom, hogy szerintem az igazi fogyaték a szeretet hiánya. Azt szerettem volna megmutatni ezzel a filmmel, hogy bármilyen helyzetbe is kerül az ember, ha van benne akarat, szív és élet, akkor fel lehet állni belőle. Amikor tizenhat éves koromban megvakultam, édesanyám azt mondta nekem: „nem az a szégyen, ha elbukunk, hanem az, ha nem tudunk felállni”.
– Nehezebb volt elfogadni a sorsát úgy, hogy látónak született?
– Aki látott és megvakult, az felfogja, hogy mit vesztett, de van elképzelése a világról. Aki sosem látott, nem tudja mihez hasonlítani a veszteségét, de a világról alkotott képe sem lehet olyan teljes. Mindezek ellenére természetesen hatalmas tragédia 16 évesen megvakulni. A filmesek is meghökkentek, amikor azt mondtam nekik, hogy mára óriási ajándékként tekintek az állapotomra: én igenis látok, látom a világot, legfeljebb nem nézem. Megtanultam másképp érzékelni a környezetemet, és nem megyek el olyan dolgok mellett, amit látóként sosem vettem észre. Ákost egyébként nagy kedvencemnek tartom, a látásom elvesztésének folyamatában nagyon sokat segítettek a versei. Normális, hogy az ember ekkor befelé fordul, ebben volt számomra nagy segítség az ő költészete. Emellett a taoizmusból merítettem, például Lao-ce munkásságából.
Forrás: MAGYAR NEMZET ONLINE
