Hallássérülteken segít két magyar alkalmazásHír | 2017.11.09.

Az egyik egy térkép segítségével keres önkéntes jelelőket a felhasználó közelében, a másik pedig valós időben fordítja és alakítja szöveggé a jeleket. Két applikáció, amely a siket és beszélő jelnyelv-használókat segít összehozni. 

A kommunikáció akadálymentesítésén dolgozik évek óta a budapesti Dolphio Technologies  informatikai céghez tartozó SignAll Technologies, amely októberben került be a londoni Social Stock Exchange tőzsdékhez hasonló kereskedő-rendszerbe. Ehhez a közösséghez a világ különböző országaiból kiválasztott, társadalmi vagy környezeti problémákra megoldást nyújtó vállalkozások csatlakozhatnak, és egy startup-gondozóhoz hasonlóan kapnak esélyt arra, hogy befektetőket találjanak maguknak. A SignAll például azzal juthatott be, hogy legyártotta a világ első automatizált jelnyelv-fordító alkalmazását, amellyel akár több millió hallássérült ember életét könnyítheti meg a világban. Alkalmazásukban a világ kétszáz különböző jelnyelve közül elsőként az amerikai jelnyelvet választották ki.  

Az alkalmazás nemcsak felismeri a jelnyelvi mondatokat, de 3D kamerák képeinek segítségével automatikusan angol szöveggé fordítja, a halló ember által elmondottakat pedig egy alkalmazott avatar jeleli el a siket számára. Erről részletesebben a Bitport is ír cikkében, de a lényege, hogy mindezt olyan komplex módon teszi, hogy közben a jelnyelvi beszélők arckifejezéséből és testtartásából leszűrhető másodlagos infókat is figyelembe veszi. Vagyis pont olyan segítséget ad nekik, mint a beszélőknek a Skype vagy a Google fordítója, utóbbi ráadásul hamarosan vezeték nélküli füles formájában is elérhető. Egyelőre nem tudni, mikorra készülhet el a jelnyelvi fordító magyar verziója, mindenesetre most azon dolgoznak, hogy a technológiát az Egyesült Államokban minél hamarabb bevezethessék.

És bár nem képes valós időben szöveggé alakítani a jelnyelvet, itthon már használják a hallássérültek érdekvédelmével foglalkozó Jel Alapítvány keresőalkalmazását, ami a Be My Eyes apphoz hasonlóan az önkéntes segítőkre támaszkodik. Az applikáció lényege, hogy a térképen megmutassa a hallássérült felhasználónak, hol talál a környezetében egy olyan halló embert, aki a jelnyelvet is beszéli. Negyvennél is több kategóriába rendezve nézheti meg, hogy van-e a közelében kávézó, fogorvos, varrónő vagy bármilyen intézmény, ahol jelnyelvvel is intézheti az ügyeit. Ha talál ilyet, és odaért a térképen jelzett helyre – ismét rá kell kattintania a helyre, hogy egy felugró ablakban lássa a jelnyelvi beszélő nevét és nyelvtudási szintjét – majd az ITT VAGYOK kifejezésre kattintva, telefonját felmutatva egy szöveges üdvözlő mondatban kérheti az adott hely dolgozóitól a segítséget, hogy vezessék a jelnyelvet beszélő kollégájukhoz. Az alkalmazás offline nem működik, és használat előtt - a térképalapú társaihoz hasonlóan - a telefon helymeghatározóját is be kell kapcsolni.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA