Tíz évesen, egy tábornyi gyerek előtt adta elő a saját darabját: ez volt az első színészethez kapcsolódó élménye Szalay Krisztina színművésznőnek, írónőnek, és mindenekelőtt- édesanyának. Később úgy gondolta, hogy a színészek élete túlságosan „kifelé forduló”, ő pedig inkább gyermekeket, családot szeretne. A pedagógusi főiskolán ajánlotta számára a színjátszást egyik mestere. A család fontossága, és a „befelé fordulás” számára fontosabb, mint hogy minden darabban játsszon, amit felkínálnak, hogy minden este ünnepeltesse magát a színpadon. Darabjait prevenciónak, mentálhigiénés programnak is szánja, az előadások után pedig ott marad a közönséggel, és beszélget velük. Fontos, hogy mit mond, mit oszt meg a színpadon keresztül. Megválogatja, miben vesz részt, így a gyermekeire is több időt tudott szánni: amíg kisebbek voltak, nyáron nem játszott.

Huszonhat évesen talált rá az Ötödik Sally című kötetre, amikor éppen a felnőtté válás kérdéseitől szenvedett. A regényt színpadra vitte, ami azóta is fontos kapaszkodó az életében. A másik nagy feladat pedig a kisebb lánya születésénél fellépő műhiba volt, aminek következményeként azt mondták, értelmi fogyatékos lesz, és valószínűleg keveset él majd a gyermek. Ennek a hosszú küzdelemnek lett az eredménye És a nyolcadik napon című színmű, ami kissé elkanyarodik az ő történetüktől, hiszen egy down-kóros kisfiúról szól, azonban sok mindent fel tudott dolgozni benne. A gyermeke betegségét nem büntetésnek, inkább feladatnak látta, amit jól és a maga teljességében kell megélni.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: INFOPAPA.HU