Mozgássérült gyerekére várt, rabosítás lett a végeHír | 2017.11.11.

Mit gondol a kedves olvasó arról az esetről, amelyben egy apát börtönbe zárnak, rabosítanak, majd priusszal engednek ki, csak azért, mert mozgássérült igazolvánnyal, mozgássérült parkolóhelyen várt hároméves, tartósan fogyatékos, látássérült gyerekére? Mindez ráadásul nem egy brazil favellában, hanem Budán, a második kerület egy bevásárlóközpontjánál történt.

Hiába gyanakodnánk rendőri túlkapásra, a jog alapján úgy tűnik, hogy mindez teljesen szabályosan történt. Ezt nem a rendőrség, hanem a mozgássérültek egyesületének jogászának szavai alapján tűnik így számunkra.

Mielőtt elmagyaráznánk, miért kerülhet börtönbe egy legális mozgássérült kártya birtokosa, röviden ismertetjük az esetet.

Mozgássérült gyerekére várt, közben beugrott a boltba

Zoltán hétfő délután hatkor parkolt le a hűvösvölgyi bevásárlóközpont parkolójában, egy mozgássérült parkolóhelyen. Ide beszélték meg a találkozót feleségével, aki hároméves, tartósan fogyatékos gyermeküket hozta a városból. Mivel volt még negyed órája gyermeke érkezéséig, bement a boltba vásárolni. Tíz perccel később megérkezve már három fiatal, melegítős férfi várta, akik rendőr igazolványt villantva érdeklődtek, hogy milyen jogosultsággal parkolt a mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyre.

Zoltán elmondta, hogy a kártya jogosultját, hároméves gyerekét és feleségét várja, amely azonban nem hatotta meg a rendőröket. A huszonéves civilmelegítős rendőrök állították, hogy a férfi el akart hajtani, nem vár senkit, és a kártya használatával közokirat-hamisítást követett el.

A férfit legnagyobb meglepetésére ezek után nem megbüntették, nem az adatait írták fel, hanem előállították. Utasították, hogy zárja be az autóját, mivel azonnali hatállyal beviszik a második kerület kapitányságra.

Zoltánnak még azt sem hagyták, hogy felhívja a közeledő feleségét, elvették a mobilját, és autóba ültették. A helyzet annyira kétségbeejtő volt, hogy az apa a rendőrségre menet kérlelni kezdte fogva tartóit, hogy legalább egyet telefonálhasson. Ebbe végül belementek, és értesíthette feleségét a helyzetéről.

Az apukát a rendőrkapitányságon megmotozták, felvették az adatait, majd három órára egy cellába zárták. Ügyvédet hiába kért, csak annyit közöltek vele, hogy hivatalosan akár 10 órát is fogva tarthatják ügyvéd értesítése nélkül, és ezt indokolt esetben 4 órával meg is hosszabbíthatják.

A férfi szerint a cellában egyébként az ötvenes éveket idéző körülmények közt várta, míg kihallgatásra viszik. A nyomozó megjelenése volt az egyetlen pozitív visszajelzés az ügyben: itt kezdte érezni, hogy nem ő vesztette el a realitásérzékét.

A nyomozó közölte, hogy szerinte sem normális a helyzet, hogy ilyen ügyért zárkában végezze az ember.

Mivel azonban már behozták, nincs más lehetősége, mint végigvinni az ügyet. Kihallgatta, majd mintha nem parkolásról, hanem bankrablásról lenne szó, ujjlenyomatot vett tőle és lefotózta.

Végül Zoltánnak választania kellett: elismeri-e bűnösségét és hamarosan kiszabadul. Vagy kitart amellett, hogy jogszerűen várta gyerekét a mozgássérült parkolóhelyen, amivel viszont hosszú, és fájdalmas procedúra vár rá. Azzal fenyegették, hogy bíróság elé citálják, visszahallgatják a telefonjait, nyomoznak utána.

Mivel ekkor már jó pár órája raboskodott, a férfi természetesen elismerte, hogy bűnös, így éjfél után szabad lábra került. Zoltán egyébként bankban dolgozik, és eddig még sosem volt összetűzése a törvénnyel.

A kártya azért van, hogy A-ból B-be szállítsák a mozgássérültet

A fentiek alapján minden jóérzésű ember túlkapásra gyanakodna. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) jogásza ugyanakkor úgy írta le a helyzetet, hogy abból az a következtetés vonható le, hogy a fentiek nem hogy jogosak voltak, de ráadásul a mozgássérültek érdekében történtek.

A mozgássérült parkolási kártyát a jogosult, vagy az általa megbízott személy használhatja, annak érdekében, hogy a mozgássérült A-ból B-be jusson el. A parkolás ennek az útnak a része

- ismertette a kártyahasználat lényegét az Indexnek Dr. Pátkai András Gyula.

A jogász hangsúlyozta, hogy a konkrét ügyet nem ismeri, így arról nem mondana véleményt, hanem általános megközelítést vázolna fel. 

"A jogszabály azt mondja, hogy a kártyát a jogosult szállítása érdekében lehet használni. Ebben az esetben egy másik gépjármű nem állhat be a mozgássérült parkolóhelyre azon az alapon, hogy hozzá majd átszáll a kártya tulajdonosa, mert egy parkolási kártyát egy időben csak egy gépjárműben lehet jogosan felhasználni.” - írta le az alapesetet Dr. Pátkai. Ha viszont valaki más szállítja a mozgássérültet, akkor ő jogosult arra, hogy a kártyát használja, .

A mozgássérültre várakozó személy nem állhat be a mozgássérült parkolóhelyre, azon az alapon, hogy hozzá majd beszáll a kártya tulajdonosa.

A szigorú rendőrségi fellépés alapja pedig az, hogy a mozgássérült parkolókártya közokiratnak minősül. „Mivel a mozgássérült kártya közokirat, annak jogosulatlan használata közokirat hamisítás, ami büntetőjogi kategória” - magyarázta Dr. Pátkai, hogy miért lehet jogszerű az illetéktelen kártyahasználó eljárás alá vonása.

Dr. Pátkai a konkrét ügyről nem akart véleményt mondani, de azt megjegyezte: ő maga még nem találkozott ilyen kemény rendőri fellépéssel hasonló esetben. Az eset mindenesetre fonák, mivel ha a férfit nem a rendőrök, hanem közterületfelügyelők kapják el, pénzbírsággal megúszta volna.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA