Csak annyi az álmom, hogy éljekHír | 2013.06.13.
András 22 éves, érettségi óta küzd pánikbetegségével, folyamatos szorongása és depressziója miatt az elmúlt négy évben csak pár hónapot tudott dolgozni. Szorongása eleinte csak az autóvezetésre korlátozódott, aztán a boltokba is képtelen volt bemenni, és végül egy évre bezárkózott a szobájába. Szüleivel egyáltalán nem tartja a kapcsolatot, az elmúlt négy hónapban sokkal jobban van, újra vezet, vásárol és képes kávézni a barátaival. Interjúsorozatunkban pszichiátriai betegek beszélnek, Bea, Anna és Krisztián után András a negyedik.
Index: Mi egy tipikus, mindennapi helyzet, amit egy súlyos szorongással küzdő embernek meg kell élnie?
András: Egy csomó olyan szituáció van az életben, amiről az emberek nem tudják, nekünk miért nehéz, miért viselkedünk másként. Például egy boltban. Ha rosszul leszek egy ruhaboltban, bevonulok egy sarokba, összehúzódom, kutatni kezdek a táskámban, mert innom kell vagy nyugtatót keresek, a biztonsági őrben biztosan az merül fel, hogy eltettem valamit. Feszült is vagyok ilyenkor, és ez tovább erősíti azt a képet, hogy lopok.
Ilyenkor hirtelen jön egy érzés, hogy végem van, szétmegyek belülről, annyi erőm sincs, hogy odébb tegyek egy fűszálat, és érzem, hogy vége. Rosszul vagyok. Az lenne a jó, ha képben lennének az emberek, és nem kellene ezt az egészet szégyellni. Hogy a szorongásos betegek képesek legyenek szégyenérzet nélkül útnak indulni, hogy ne kelljen rettegni, hogy mit szólnak. A szorongásos betegek nagyon tudnak félni.
Hogyan kezdődött a betegséged?
Pánikbetegség a diagnózisom, de szerintem generalizált szorongásom van. A pánikbetegségnek az a lényege, hogy rohamokban rosszullétek jelentkeznek, de két roham között az alany jól van. Nálam úgy kezdődött, hogy utaztam haza Kaposvárra, és az autópályán, vezetés közben kaptam egy pánikrohamot. Az M1/M7 szakaszon, elsötétült a kép, kapkodtam a levegőt, azt hittem, hogy szívinfarktusom van. Fogalmam sem volt, mi történik velem, egyáltalán nem uraltam a testemet, olyan érzés volt, mintha háromszázzal verne a szívem. Valahogy kijutottam a leállósávba, ott tértem magamhoz. Órákig ültem, aztán felhívtam egy barátomat, hogy segítsen rajtam. Üldögéltünk ott, és aztán egyszer csak úgy éreztem magam, mintha mi sem történt volna, és mentem tovább.
Forrás: INDEX.HU
