„Azt álmodta, hogy meghaltam, ezért felhívta a szüleimet”Hír | 2018.04.06.
Balesetben elvesztett végtag, családon belüli erőszak, molesztálás, drog- és alkoholfüggőség: csak néhány azok közül a traumák közül, amelyeket olykor évtizedekig tart feldolgozni. Interjúalanyainknak sikerült, új hobbit, hivatást találtak maguknak, de mindenért meg kellett küzdeniük.
Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns
Húsz éve még a halál küszöbén állt. 15 év aktív droghasználat (többek között heroin) után sikerült meghoznia a döntést: megpróbál kimászni a saját maga ásta gödörből, mert az életének már nem volt értelme. Sándort a gimnáziumi érettségi után szinte rögtön beszippantotta a drogosok világa. „Nem találtam a helyem, nem tudtam, mihez akarok kezdeni, féltem a felvételitől, eleve leírtam magam. De istenigazából nem akartam semmit. Dolgoztam pár helyen, és közben elkezdtem anyagozni. Pszichésen már az első használat után függő lettem – fizikailag csak jóval később” – vallja be. Befutotta a szokásos drogkarriert: naponta tízezreket költött anyagra, járta az éjszakát, majd jöttek az elvonókúrák itthon és külföldön, a zárt osztályok, a rendőrségi ügyek, a hepatitis C és a kihullott fogsor.
Családja támogatta a leszokásban, 15 évig mégsem sikerült neki. Saját bevallása szerint ennek leginkább az volt az oka, hogy nem is akart igazán lejönni a szerről. Ahogy fogalmaz: ezek csak pillanatnyi megingások voltak, szülői nyomásra, esetleg betegség vagy rendőrségi ügy miatt. „A végső elhatározáshoz az kellett, hogy a megfelelő ember a megfelelő időben a megfelelő dolgokat mondja” – mesél a leszokáshoz vezető végső elhatározásáról. Éppen az a lány beszélt a lelkére, akivel először anyagozott.
„Azt álmodta, hogy meghaltam, ezért felhívta a szüleimet, és elkérte a számomat. Felkeresett, látta, hogy milyen állapotban vagyok, én meg akkor éppen nyitott voltam a mondanivalójára. Elfáradtam, tönkrementem, nem volt perspektíva előttem” – mondja Bajzáth Sándor. Komlóra került, az ország egyik legjobb rehabilitációs intézetébe, ahol 27 kőkemény hónap következett fegyelemben, közösségben, komoly lelki munkával. „Nehezebb volt, mint egy börtönben, mert mindent szabályoztak, még az érzelmi életemen és a szüleimmel való kapcsolatomon is dolgoznom kellett” – meséli. A komlói rehab után havi 42 ezer forintért dolgozott recepciósként egy szállodában: 36 évesen a nulláról kezdte felépíteni az életét.
Ma már több mint 15 éve és 3 hónapja nem drogozott és nem ivott egy kortyot sem, és erre nagyon büszke. Mint mondja, meredeken ível felfelé az élete, a leállása óta 2017 volt a legjobb éve. Időközben gyermeke született, elvált, jelenleg négy éve él kiegyensúlyozott párkapcsolatban. Addiktológiai konzultánsként, szenvedélybetegek segítőjeként dolgozik. Józanságának fenntartásáért a mai napig önsegítő közösségbe és egyéni terápiába is jár. Fokozatosan, lépésről lépésre halad. Paradox módon részben éppen a múltban kiépített kapcsolatrendszerének köszönheti, hogy rátalált a saját útjára.
Elvégezte az ELTE szociális munkás szakát, és a SOTE addiktológusi konzultáns képzését. „Életem legjobb döntése volt. Sok kiaknázatlan lehetőséget, rejtett erőforrást fedeztem fel magamban. Helyreállt az önértékelésem és az önbizalmam, sokkal tapasztaltabb lettem” – meséli Sándor. Ma már az a hivatása, hogy megpróbálja vonzóvá tenni a józan életformát a függőséggel küzdők számára. Háromhetente jelennek meg függőségről szóló, személyes tapasztalatait bemutató cikkei egy online felületen. Repülök a gyógyszerrelcímmel 2014-ben jelent meg első könyve, és azóta már a második kötet is készen várja a megjelenést. Bevallása szerint felépülő függőként azért még mindig akadnak nehéz helyzetek a munkájában. Például, hogy mindig meg tudja húzni a határt a munka és a barátkozás között. Ezeket leszámítva azonban teljesen jól van.
