Az első magyar, aki látássérültként Testnevelési Egyetemet végzettHír | 2017.08.07.
Fóris Norbert ezt nem tartja nagy ügynek. Azt mondja, amit nem lehet megváltoztatni, azzal nem érdemes foglalkozni, minden mással viszont dolga van. Videón is mutatjuk, mennyit láttunk belőle rövid találkozásunkkor.
Fóris Norbert az első, aki látássérültként elvégezte a Testnevelési Egyetem sportszervező szakát nappali szakon, kiváló minősítéssel. Nemcsak ő, hanem az őt mindenhova elkísérő vakvezető kutyája, Luna is kapott diplomát. "Ez az én ötletem volt" – mondja Norbert, az iskola pedig belement. Igaz, azt nem a dékán, hanem csak a tanulmányi hivatal vezetője írta alá. Azt mondja, mindenki nagyon segítőkész volt, hamar megszokta az új környezetet. A vizsgákon könnyítést kapott, bár, mint mondta, a szóbelizés korántsem számított mindig könnyítésnek. Lunát közben "nyugdíjazták", már Gyömbér van vele.
Szokásos sztorijai megvoltak: átkísérték, mikor át sem akart menni, vagy épp a kutyának magyarázták, hogy a következő sarkon majd forduljon jobbra. A legjobb segítség így hangzott: "a 30-as buszra kell szállni. A kutya el tudja olvasni a számokat?" Ilyenkor türelmesen magyaráz, élményeit pedig standup comedysként hasznosítja.
Miskolcon született, az óvodát otthon járta, az általános iskolát viszont már Budapesten. Bentlakásosként végezte el a vakok iskoláját, azt mesélte, kisgyerekként nagyon nehéz volt minden vasárnap elszakadni a családjától és visszamenni Budapestre. "Néha elbújtam az asztal alá, hogy ne találjanak meg" – idézte fel az indulás előtti pillanatokat. Évek kellettek, hogy megszokja. Integrált középiskolába járt, azt mondta, "meg akarta ismerni a látók világát". Azt is mesélte, 15 évesen vették ki a szemét – mert már elviselhetetlen fájdalmai voltak. A fájdalom elmúlt, de a remény is, hogy valaha láthat. Születésétől fogva vak, ám ez nem gátolta abban, hogy dzsúdózzon, túrázzon, fusson. Számtalan érme és serlege van, ezekből a fontosabbakat a TE kollégiumi szobájában tartja.
2016-ban kísérőjével, Gézával teljesítette az El Camino zarándokutat. Ez nem az ő ötlete volt, Géza kereste meg a Suhanj! Alapítványt, hogy nagyon zárkózott, szeretne változni, ezért arra gondolt, elkísérne valakit. Norbit ajánlottak. Egy évre rá végigmentek az úton, napi 21,34 kilométert gyalogolva. Hatalmas élmény volt neki, hogy teljesítette, bár – korábbi cikkek szerint – néha fontolgatta, hogy föladja, mikor csupa vízhólyag lett a lába.
Norbi már újra úton van: most egy látássérült barátjával – egy csapat kíséretében – vágott neki a magyar El Caminónak. Hacsak addig nem kap állást, ősztől Győrben folytatja a mesterszakon, de beiratkozna masszőrképzésre is.
