Kisvárosnyi ember vakul meg Magyarországon évente emiatt a betegség miattHír | 2017.04.05.

Először készült nagyszabású felmérés az 50 év feletti magyar lakosság látásáról. Tavaly 90 ezer beteget operáltak meg szürke hályoggal, ám demográfiai okokból hamarosan évi 120-130 ezer műtétre lesz szükség.

Magyarországon évente 12 ezren veszítik el látásukat szürke hályog miatt, pedig ez elkerülhető lenne, de az emberek egy része nem érzi szükségét az operációnak, másik része pedig fél a műtéttől - írta szerdai számában a Világgazdaság a Semmelweis Egyetem (SE) felmérésére hivatkozva.

Az egyetem először készített az 50 év feletti magyar lakosság látásáról nagyszabású felmérést, aminek alapján tíz-tizenöt évre előre meg lehet becsülni a szürkehályog-műtétek számát. A trend emelkedik, míg húsz évvel ezelőtt évente 20-22 ezer hályogműtét volt, tavaly 90 ezer beteget kellett szürke hályog miatt operálni, hamarosan pedig évi 120-130 ezer műtétre lesz szükség, elsősorban demográfiai okok miatt - prognosztizálta Nagy Zoltán, az SE Szemészeti Klinikájának igazgatója. 

Tavaly 89 ezer szürkehályog-műtétet finanszírozott a biztosító. Magyarországon hályogműtétekre átlagosan három hónapot kell várni, azonban akad olyan intézmény, mint a gyöngyösi Bugát Pál kórház, ahol 260 napot. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte a lappal, hogy a várakozási idő az elmúlt években jelentősen mérséklődött, és több mint tízezerrel több műtétet finanszírozott az egészségbiztosítási alapkezelő, mint korábban.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA