Egyetlen diák miatt tanulta meg a Braille-írást a békés megyei tanárHír | 2018.03.29.

A gerendási általános iskolás tanára egyetlen diákja miatt tanulta meg a Braille-ábécé használatát.

beol.hu írt egy átlagosnak tűnő békés megyei általános iskolai tanárról, akiről persze kiderült, közel sem hétköznapi, amit az egyik diákjáért tesz.

Zsóriné Hocz Anikó egyetlen diákjáért sajátította el a Braille-ábécét alig néhány hónap alatt. Mikor a gerendási általános iskolába új diák érkezett, tanárnője új feladattal szembesült: felvette a kapcsolatot a Vakok Állami Intézetével és hospitálási lehetőséget kért.

A következő nyáron egyedül, gyakorlatig segítség nélkül tanulta meg a Braille-írást és -olvasást: „A Braille-olvasás és -írás hat pontrendszerre épül, be kell vésni, melyik pont, pontok, mely betűket jelölik. Véleményem szerint nem ördöngösség, meg lehet tanulni, csak akarni kell” – mesélte a tanárnő a Beolnak, hozzátéve azt, hogy „nagyon kreatívnak kell lenni, hogy miként tudom megmutatni, megértetni az egyes dolgokat”.

„Például a rovarokat gyurmából mutattam meg neki, így érthette meg a fej, tor, potroh elnevezéseket. Vagy a hegyet, a völgyet és az alföldet egy domborzati térképen tapintotta ki”– részletezte Zsóriné Hocz Anikó, aki elmondta azt is, hogy ma már a látó és a vak gyermek számára egyaránt természetes‚ hogy a tanító néni „mindent tud”, így az is, hogy ismeri a Braille-t, de úgy gondolja, ezért az évek alatt sokat kellett tenni.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

TOVÁBB A FORRÁSRA