Hát téged vártalak: ilyen az élet Down-szindrómás gyerekkelHír | 2014.12.28.
December 3. a fogyatékos emberek világnapja. Nem terveztem, hogy valaha ezzel foglalkozni fogok. Engem ez hálistennek nem érint, és légyszi-légyszi ne is érintsen soha, ujjak keresztben. Nem, 30 éves korom után nem szülök. Egy downos gyerek? Isten őrizz. Én arra nem lennék képes. Na jó, kedves élet, kavarjad, de 35 fölött már tényleg nem fogok szülni. Semmiképp. 36. Jön a kisbaba. Jaj, de vártalak! Nagyon különleges kislány leszel, tudom. Már most is az vagy, érzem.
Végre megszületik. Jézusom, hiszen downos! Szegényke, mi lesz belőle? Mi lesz belőlünk? Hogy fogunk mi eztán együtt élni? Egy elfekvővé változik az otthonunk, nem tudunk vele kommunikálni, be leszünk zárva, ki leszünk zárva? Én nem tudom neki megadni, amire szüksége lehet. Nem is tudom, mire van szüksége. De milyen jó szaga van! Milyen kis puhácska! Milyen édes kisbaba hangja van! Kicsi Szirka. Hát téged vártalak.
Két-három napos lehet, amikor elviszik valami vizsgálatra, vérvételre. Fáradt vagyok, üres vagyok, eszembe sem jut, hogy harcolnom kellene, hogy vele lehessek. Soká hozzák vissza, nem jól bírta, mondják, meg is fürdették soron kívül. Mi történhetett vele, összehányta magát a sírástól, vagy mégis mi? Fürkészem a kicsi arcát, néz rám nyílt tekintettel. Nem sír, nem hüppög, valami erős üzenet van a szemében. Nem szemrehányás, de valami felháborodásféle, vagy inkább mély meggyőződés, hogy a világ nem erre való, hogy őt bántsák, és az anyukája ne legyen vele.„Sírtál?” – kérdezem. Nagyot sóhajt. Megígérem neki, soha többé nem engedem, hogy bárki is elvigye tőlem.
Lassan feleszmélünk, hazamegyünk, dolgozni kezdünk magunkon és a világunkon. „Meglátod, ti ebből is valami nagyon jót fogtok kihozni!” – mondja a barátnőm. Nem tudom, mégis mi jót lehet ebből kihozni, annak is örülök, ha majd egyszer csak szimplán jól leszünk. Szirka a legerősebb a családban, ő a változás maga, a napsugár, a fehéren világító kavics a sötét ösvényen. Ő már tudja, amit mi még nem, hogy a Down-szindróma csak egy mellékkörülmény. A fő körülmény az emberségünk, a szeretetünk, és az nem fogyatékot kapott, hanem egy ajándék lehetőséget a virágzásra.
Különben is, hogy értitek azt, hogy fogyatékos? Ugyan mi hiányzik belőle, ami egy emberhez kell? Hiszen ő hozta el, ami nekünk hiányzott, még csak nem is tudtuk, hogy hiányzik. Csak azért hívjátok fogyatékosnak, mert többször kell neki megmutatni, elmondani, mert nehezebben tudja kimondani? Mi ebben olyan nagy dolog? És akinek hiába mondod, hogy „szeresd felebarátodat”, abból nem hiányzik valami, ami egy emberhez mindenképpen kellene? Szirka ezt magától tudja. Nem ér ez sokkal többet, mint egy háromelemű utasítás pontos végrehajtása elsőre? Milyen fogyatékosság ez, ha benne pont az a lényeg az erős, ami sokakból hiányzik, és ami az élet értelme?
Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ
