Halhatatlan szerelemHír | 2011.07.22.

Mivel néznek szembe azok, akik hallássérült fiatalként vágynak a szerelemre? Nehezebben találnak párt, mint halló társaik, avagy a révbe érés csak személyiség kérdése? A Kzelkép Hírügynökség összeállításából kiderül, ahány ember, annyiféle történet – egy azonban biztos: nagyon szeretnek szeretni.

„Hallássérültként születtem. Dolgozó, jól beszélő férfiként keresem a hozzám illő lányt, az elkövetkező napok unalmának elűzésére és az édes élet megfűszerezésére’’ – szól a társkereső hirdetés. A hallássérült emberek közül sokan választják az ismerkedésnek ezt a formáját. Az újságban és legfőképpen az interneten történő párkeresés mögött nemcsak bátortalanságuk áll, hanem az tény is, hogy ezen a módon könnyedén ki tudják fejezni magukat.

„Nem tudom, hogy a hallássérülésem teszi-e, de toleránsabb, empatikusabb vagyok, a barátaim segítőkész embernek tartanak. Lányokkal való kapcsolataimban sokszor előfordul, hogy nem férfiként, hanem emberként, és ilyen minőségben barátként tekintenek rám. Ami nem lenne rossz dolog, ha lenne egyvalaki, aki számára nem csupán ember vagyok, hanem férfi is" – így egy fiatal hallássérült fiú, akinek ugyanakkor komoly kapcsolatait nem befolyásolta sérülése. „Amikor beszéltem nekik erről, akkor már nagyrészt biztos voltam benne, hogy emiatt nem fognak velem szakítani. Igaz, magamtól nehezen teremtek kapcsolatot, s ebben nagy szerepe van a hallássérülésnek" – ismeri be.

A párkapcsolat kérdése a hallássérültek számára (is) sokszor fájdalmas és szorongató kérdés. Az évek alatt összegyűjtött bizonytalanság és félelem a külvilággal szemben abból táplálkozik, hogy nem tudnak teljes mértékben részesévé válni a környezetükben zajló eseményeknek. Jobb híján a látottakból próbálnak következtetést levonni, azonban a bizonytalan információk frusztrálttá teszik őket. „A szorongás, a menekülési vágy mindig megelőzi az új és számomra egyértelműen kedvezőtlen helyzeteket" – osztja meg tapasztalatait Sági Éva pszichológus, aki nagyothallóként sokszor megterhelőnek érzi azokat az eseményeket, ahol sok emberrel kell beszélnie. „Egyrészt vonzanak ezek az alkalmak, mert érzem, ha nem lennék hallássérült, akkor nagyon élvezném a társaságot. Ugyanakkor félek is tőlük. Ennek az eredménye, hogy időről időre kipróbálom, s általában újra megbizonyosodom arról, hogy nem megy ez nekem, s végül elkerülöm." Hasonló tapasztalatokról számol be egy nőtlen, hallókészüléket nem viselő fiatalember: „Zajos helyekre nem szeretek járni, emiatt a szórakozóhelyek sem az én világom. Ez nagy hatással van a párkapcsolataimra, illetve azok kialakulásának valószínűségére."

Tovább a teljes cikkre

Forrás: KÖZELKÉP HÍRÜGYNÖKSÉG