„A gimnázium első évében döntöttem el, hogy egyedül szeretnék iskolába járni. Ilyenkor a szülőkre nehezedik a döntés: vagy nem engedik, és aztán lesz egy olyan gyerekük, aki majd 40 éves korában is maximális segítségre, illetve ellátásra szorul, vagy támogatják az önállósodást, ami első körben valóban félelmetes tud lenni, de a jövő szempontjából mégis sokkal fontosabb lépés. Velem az utóbbi történt” – mondta Nemes Gábor.

Az élet vakon is ugyanolyan jó tud lenni

Gábor koraszülöttként jött a világra. Születése óta vak. Az inkubátorban túladagolták az oxigént, aminek következtében elhalt a látóidege. Vaksága azonban – a nehézségek ellenére sem – veti vissza semmiben: teljes értékű életet él, amiben – elmondása szerint – szüleinek nagy szerepe van. Dékáni dicsérettel diplomázott a Pázmány olasz szakán, öt nyelven beszél, bulizik, táncolni tanul és már dolgozott külföldön is. „Egy ideig lehet kérni szülői segítséget, de egyedül sokkal izgalmasabb. Az első önálló útvonal sikere önbizalmat ad. Megerősít abban, hogy így is megy. Akár itthon, akár külföldön. Nemrég hat hónapot éltem Spanyolországban, ahol a Vöröskeresztnek dolgoztam. Az önkéntes munka során afrikai menekülteknek tanítottam spanyolt, ezzel segítve a beilleszkedésüket. Először nagyon csodálkoztak azon, hogy vak vagyok. Furcsállták, hogy én támogatom őket, s nem ők engem. Később aztán persze összebarátkoztunk” – mondta.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: METROPOL