"Ha ezt a könyvet nem írtam volna meg, akkor már nem élnék" – borderline testközelbőlHír | 2017.01.10.
Nemrégen jelent meg Kneszl Beáta Carmen Én, a megbélyegzett című könyve. Majdnem egy lendületre elolvastam, és alig vártam, hogy megismerkedjek az írójával. A sztori fordulatos, néhol meghökkentő, és két egészen új világot ismertet meg az olvasóval: a milliomosok fényűző életét és a pszichiátriát. Na és persze Carment magát.
„Tudom persze, hogy az az időszak, amikor a privát jachtunk ringatózik az Adrián velünk együtt szimbiózisban, és csak a legforróbb nyári slágerekre kell összpontosítani, vagy amikor a kabrió Mercedesem suhan a Balaton-parton, és belesüppedek a kagylóülésébe, miközben azon gondolkozom, hogy mit vegyek fel aznap az operába… Na igen, már tudom, hogy az az időszak elmúlt, mi több, soha az életben nem jön vissza többet.”
Felnőtt nőként, a könyvedben Römmer doktornak nevezett pszichiáter jön rá a betegségedre. Hogyhogy nem derült ki előbb?
Furcsa kislány voltam, felnőttként pedig kívülálló. Állandóan generáltam valamilyen balhét, otthon is, a közösségben is, nem volt könnyű velem. Valószínűleg azért csináltam ezt, hogy eltereljem a figyelmet magamról, miközben imádtam a középpontban lenni.
Nyilván feltűnt a szüleimnek elég korán, hogy más vagyok, mint a többi gyerek, és kiskoromtól fogva hordtak pszichológusokhoz, de senki nem tudta megmondani, hogy van-e konkrét bajom, és ha igen, akkor mi az.
Nagyon nehezen viseltem az állandó összehasonlításokat, amit a szüleim rendszeresen az orrom alá dörgöltek: például a szomszéd kislány milyen aranyos, és jól is tanul, te miért nem ilyen vagy. Engem nem nagyon érdekelt az iskola, az irodalmon kívül szinte semmiben nem voltam jó. A matematika a mai napig akkora kihívás, hogy egy sima százalékszámítást sem tudok elvégezni, miközben a IQ-m az átlagosnál sokkal magasabb.
A tanáraim sem rajongtak értem, mert iszonyú pofátlan voltam, én gondolkodás nélkül bármit megkérdeztem bárkitől, nem mérlegeltem. Ez a legtöbb embert zavarba ejti, sajnos a mai napig előfordul. Nagyon vicces és szórakoztató tudok lenni, ha éppen olyannak akarok látszani, szinte bármit megtettem azért, hogy elfogadjanak. Leginkább egy elképzelt álomvilágban éltem, ami az állandó hangulatingadozásaim miatt nagyon nehéz lehetett a szüleimnek. És ehhez még az is hozzájárul, hogy remekül tudok rögtönözni, nagyon kreatívan oldok meg helyzeteket, ha kell, akkor iszonyú fifikás tudok lenni. Szóval velem nem egyszerű az élet, és sosem volt az.
FORRÁS: NLCAFE.HU
