Gyakrabban beszél, mint jelelHír | 2016.02.08.

Büszke magára a sándorfalvi 26 éves, súlyosan hallássérült Szőke Tímea. Bár nem azt a munkát végzi, amiről álmodott, boldog, hogy képes mindent egyedül elintézni. Édesanyja és párja a legfőbb kötelék a hallók világához.

Édesanyja nem tanulta meg a jelnyelvet, inkább megtanította beszélni a 26 éves, sándorfalvi Szőke Tímeát, aki születése óta súlyosan hallássérült.

Elfogadás és önállósodás
Tímea elfogadja a helyzetét, mint mondja, azért, mert a család számít rá. Szülei elváltak, amikor ő 8 hónapos volt. Édesanyja egyedül nevelte fel. – Láttam, milyen nehéz egy egyedülálló anyának, igyekeztem önállóvá válni, hogy a siketségem miatt ne rakjak édesanyámra pluszterhet – mondta. 

Három évig volt munka nélkül, eközben jelentkezett adatrögzítőnek, de oda csak 4 órában vették volna fel. Mint mondta, a támogatás több, mint amennyi pénzt kapott volna a munkájáért...

Tímeáról másfél éves korában derült ki, teste elzárta tőle a hangokat. Műtétet javasoltak ugyan, de édesanyja a kockázatok miatt nem vállalta. Speciális intézménybe, a szegedi Klúg Péter iskolába járt, ahol két év előkészítő után akkor kezdték az elsős tananyagot, amikor egészséges társaik már a harmadik osztályt. Harmadikos korától egyedül járt be Sándorfalváról Szegedre busszal. 

Oda kell figyelnie a partnernek
– Az iskolának, édesanyámnak és a páromnak, Daninak is köszönhetem, hogy úgy tudok kommunikálni, mint a hallók. Bár a halláskárosodásom súlyos, és a hallókészülék minimális segítséget nyújt, megtanultam szájról olvasni. A legegyszerűbb, ha szájról olvasva és jelelve beszélek egyszerre, de így csak a hallássérültekkel tudok. Mi nem tanultuk a jelnyelvet, kialakítottuk. Mivel a párom és édesanyám halló, nem tudnak jelelni, kezdem elfelejteni a jelnyelvet, inkább beszélek – meséli nevetve a fiatal nő, de hozzátette: a partnernek is figyelnie kell őrá. 

– Ugyanolyan jól megértem Timit, mint a halló embereket. Aki akarja, az megért mindent, amit mond. A hallók között is van olyan helyzet, hogy még harmadjára sem értjük meg, miről beszél a másik. Ez felfogás kérdése szerintem – vallja Timi párja, Dani, akivel 13 éve ismerik egymást.

A fiatal nő irodai asszisztens végzettségű, de érettségi híján nem alkalmazzák ezen a területen. Három évig volt munka nélkül, eközben jelentkezett adatrögzítőnek, de oda csak 4 órában vették volna fel. Mint mondta, a támogatás több, mint amennyi pénzt kapott volna a munkájáért...

– Félnek a munkáltatók hallássérültet alkalmazni. Féltenek is, nehogy bajom essen, mert nem hallom meg időben a veszélyt – mutatja be az alapvető problémát. 

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: DELMAGYAR.HU