Folytatjuk a fogyatékossággal élők munkába állásának segítését | 2016.12.17.

Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő a december 3-i fogyatékossággal élők világnapja alkalmából szólalt fel az országgyűlésben.


Kiemelte, hogy Magyarországon több mint 600 ezer mozgásszervi és érzékszervi fogyatékossággal élő van. Hozzátette: a jelenlegi kormány az elmúlt időszakban számos esetben kiemelkedő eredményeket ért el többek között az érdekképviseleti szervezetek folyamatosan növekvő támogatása révén, amelyre a korábbi ellenzéki kormány egyáltalán nem fektetett hangsúlyt.

A képviselő ismertette a jelenlegi kormány eredményeit, miszerint az Erzsébet-programban idén több mint 4 ezer fogyatékossággal élő személy jutott kedvezményes pihenési lehetőséghez, így összességében már 30 ezret meghaladó azoknak a száma, akik igénybe tudták venni a programot. Kiemelte továbbá, hogy közel 2500 magyar fogyatékossággal élőt segítettek állami támogatással és kedvezménnyel gépjármű vásárlásához. Egy másik fontos előrelépés a rehabilitációs kártya bevezetése, amely a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését könnyítette meg oly mértékben, hogy 2010-ben 45 ezer, 2014-ben 55 ezer, míg 2016-ra már 80 ezer fogyatékossággal élőnek volt lehetősége munkába állni. Ez összesen 50 százalékos növekedést jelent a korábbiakhoz képest.

A képviselő kérdésére, miszerint milyen egyéb eszközökkel kívánja a kormány továbbiakban segíteni a megváltozott munkaképességűek munkába állását, dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszolt. Az államtitkár leszögezte: a kormány jövőbeni célja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek is teljes életet élhessenek.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: KORMANY.HU