- Nagy evangélikus család sarjaként magad is gyakorló hívő vagy. Hogyan látod, mennyire akadálymentesek a gyülekezeteink?

- Két tapasztalatom volt itt Pesten, az egyik a Fasor, ahol elég nagy lépcső van. Meg lehetne oldani az akadálymentesítést, de nincs megoldva. A másik a Deák tér, ahol ezt viszonylag jól kezelik. Igaz, még gyermek-bibliaórás koromból vannak olyan emlékeim, hogy rángatnak fel a csigalépcsőn a gyülekezeti terembe, az kemény volt, de most már a lifttel fel lehet jutni. Vidéken viszont katasztrofális a helyzet. És ez csak rosszabb lesz, mert az akadálymentesítés komoly pénzbe kerül, ami nem megy gyülekezeti önerőből, a pályázáshoz pedig tudni kellene pályázni. A szándék meglétét nem vitatom, de ilyen értelemben másodlagos, hogy akarják, és nem megy, vagy nem akarják, és nem megy, mert a végeredmény ugyanaz.

- A nagy, műemlék templomokat, amikhez hosszú lépcsősor vezet, nem egyszerű akadálymentesíteni. Amikor ez szóba kerül egy gyülekezetben, általában azt hozzák fel ellenérvként, hogy „azt a néhány kerekesszékest, aki nagy ritkán ide keveredik, majd felvisszük valahogy.”

- Ez több szempontból sem tartható. Egyrészt, ahogy édesanyám szokta mondani: az ember dereka fogyóeszköz. Hosszútávon nem megoldás, hogy hoznak-visznek. Másrészt, ezt nem lehet szívességi alapon működtetni, ez lelkileg is megterhelő mindenkinek. Amikor a Fazekasba kerültem, akkor abból a megfontolásból fordultunk segítő szolgálathoz, mert ugyan meg tudtam volna oldani a napi teendőimet az osztálytársaim segítségével, de nem háríthatok rájuk ilyen mértékű felelősséget. Kinek a felelőssége, hogyha egy mozgássérült el akar jutni a templomba, akkor legyen ott egy ember időre, aki olyan erőben van, hogy fel tudja vinni a lépcsőn? Hogyan tervezhető rendszeresen az, hogy amikor véget ér az alkalom, akkor valaki még ott marad beszélgetni, hogyha a kerekesszékes társa még beszélgetni akar? Amint szívességi dimenzióba kerül a dolog, abból csak konfliktus keletkezhet. Aztán van a problémának a technikai része, hogy például az elektromos kocsit nem lehet felemelni, mert ezek 100-150 kilós akkumulátorral rendelkező jószágok. Vagy radikalizáljuk a dolgot: mi van, ha nem egy elektromos kocsi van ott, hanem három? És akkor még nem számoltunk a kismamákkal, a vakokkal, az idősekkel. 
Az akadálymentesítés nem együttérzés vagy szándék kérdése, hanem elsősorban biztonsági és technikai kihívás: mindig úgy kell megoldani, hogy ha semmi nem jön össze, akkor is fel lehessen jutni.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: EVANGELIKUS.HU