Dobár Attilát, a 20 éve piacon lévő JOB GROUP Kft. munkaerő kölcsönző és közvetítő iroda ügyvezető partnerét, annak Rehabjob divíziójának vezetőjét erről az összetett problémáról kérdeztük.

- A JOB GROUP a munkaerő közvetítő irodák között elsőként ismerte fel, hogy a megváltozott munkaképességűek munkaerő piaci elhelyezkedését leghatékonyabban úgy tudja segíteni, ha önálló divíziót hoz létre ebből a célból. Így alakult meg a Rehabjob 2011-ben. Mik voltak a megalakulás körülményei?

- Egy ismerősöm bemutatott a Down Egyesület elnökének és a vele való beszélgetés inspirált. Rájöttem, szeretnék ezzel foglalkozni. Elkezdtem ismerkedni a területtel. Körbejártam az alapítványokat, civil szervezeteket, rehabilitációs intézeteket, munkaadókat, bárkit, akiről úgy gondoltam, hogy lehet ilyen irányú tapasztalata. Fel akartam kutatni, mi az, ami hiányzik erről a területről és mi az, amit én, mint magánember, illetve mint cégvezető hozzá tudnék tenni. Kitaláltuk és létrehoztuk munkatársaimmal a rehabjob.hu-t, egy információs és állás portált, mert kiderült, legjobban az információ hiányzik a piacról. Azóta már nem csak mint portál működünk. Komoly kapcsolatokat építettünk ki a piacon érintett szereplőkkel a civil szervezetektől kezdve a kis és középvállalatokon át a multinacionális cégekig.

- Melyek azok a főbb problémák, amivel munkája során találkozik?

- A legnagyobb gondot az álláskeresők elérése jelenti. Sokan vannak még mindig, akik nem jutnak el odáig, hogy az interneten keressenek munkahelyet. Óriási előnyünk más munkaközvetítőkkel szemben, hogy bármilyen fogyatékossággal, munkaképesség változással keres fel bennünket valaki, mi a kiépített kapcsolataink révén képesek vagyunk arra, hogy megtaláljuk neki a megfelelő munkát. Értem ez alatt, hogy az ezzel foglalkozó civil szervezetek, alapítványok évtizedes tapasztalatát, szakértelmét segítségül felhasználva nagyságrendekkel jobban tudjuk támogatni a munkavállalót.
A munkaadói oldalról, a cégek részéről az elsődleges, alapkérdés, hogy egyáltalán nyitottak-e arra, hogy foglalkozzanak a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával, érzékenyek-e erre a témára, vagy nem. Inkább befizetik az évente előírt közel egy millió forintos "büntetést", vagy gondot, munkát fordítanak arra, hogy felkutassák azokat az állás lehetőségeket, ahol alkalmazhatnának fogyatékkal élőt. A túlnyomó többség szerencsére nyitott erre a témára, érdeklődnek, információt kérnek, de úgy látom, ez önmagában nagyon kevés.

- Mi az, amit a cég elő tud mozdítani ezen a területen?

- Az előbb említett érdeklődés, információval való ellátottság csak az első lépés. Sokkal fontosabb, amit úgy szoktunk hívni, mentális akadálymentesítés. Azaz, hogy azt az elutasítást, ami az ismeretlentől való félelemből ered segítsünk leküzdeni. Ezért akarunk erről sokat beszélni, keressük a lehetőségeket, hogy megismertethessük a cégek vezetőit, a döntéshozókat ezzel a területtel.

- Erre szolgálnak az úgynevezett érzékenyítő tréningek is?

- Ez egy komplex programot jelent, nem is tréningnek nevezném, inkább információ megosztásnak. Lényege, hogy a mentális akadály lehulljon, hogy megtanuljanak a résztvevők bizonyos viselkedési mintákat, megoldásokat. Ha elmegyek a láthatatlan kiállításra, öt perc alatt átfordul a gondolkodásmód, már tudom a módját, a technikáját, hogyan kell praktikusan és jól kezelni egy ilyen helyzetet. Amitől az emberek szoronganak, vagy elfordulnak akár egy életen át, itt kiderül mennyire gyorsan és könnyedén megtanulható hogyan lehet segíteni egy rászorulón. Amennyiben az emberek megismerik az ilyen típusú nehézségeket, mert megkapják a megfelelő információkat róla, leomolhatnak a falak, elmúlhat az idegenkedés, nyitottabbá válnak.

- A munkaadók elfogadják, amit mondanak, vagy együtt érzően meghallgatják önöket és gyakorlatilag nem történik semmi?

- A tapasztalat az, hogy sokkal inkább elfogadják egy fogyatékkal élőtől, ha ő beszél a problémákról, mintha én, vagy valamelyik más kollégám teszi azt. Az valahogy hitelesebb a számukra.

- Mennyiben kell másképpen foglalkozni egy megváltozott munkaképességű emberrel?

- Nem gondolom, hogy másképp kell beszélni velük, legfeljebb annyiból, hogy ők nincsenek felkészülve egy olyan típusú toborzás kiválasztási folyamatra, mint egy egyetemről frissen kikerült fiatal, aki rezzenéstelen arccal tud ötszáz ember előtt prezentációt tartani. Ha valaki egész életében diszkriminációval találkozott, hogyan várjunk el tőle olyan magabiztosságot, ami az összes álláshirdetésben szerepel?! Picit megértőbbnek kell lennünk. Kevesebb lehetőségük van, jobban izgulnak egy állásinterjún és ezt meg kell értenünk. Ami pedig a legfontosabb, soha ne kérdezzük meg, hogy mi a fogyatékossága, hanem arra legyünk kíváncsiak, mi a megmaradt munkaképessége, mi az, amit TUD csinálni. Rossz és megalázó megközelítés az előbbieket firtatni. Azt is el kell hitetnünk vele, hogy igenis képes nagyon is jól ellátni bizonyos munkakört, aminek semmi köze a csökkent munkaképességéhez.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: NÉPSZAVA