Amikor 1974. szeptember 22-én megszületett Vig Zoltán, szülei nagyon boldogak voltak. A kisfiú szépen nőtt, gyarapodott, aztán pár hónap elteltével édesanyja azt vette észre, mintha nem úgy figyelné a hangokat, mint más gyermek.

–  Ha kimentem az ajtón és az árnyékomat nem látta, nem vette észre, hogy csukódott az ajtó. Nyolc hónaposan elvittem  Debrecenbe, ahol megállapították, a hallóideg nem fejlődött ki nála, nem fog hallani, beszélni. Ez borzasztó érzés volt, de sírni nem lehetett előtte – idézi a múltat Vig Imréné. Az édesanya, amikor valamelyik újságban hasonló betegekről olvasott, írt az orvosnak. Így kerültek Pestre egy ismert doktorhoz a 70-es évek végén.

– Megvizsgálta Zolikát, azt mondta, ha bárki azt ígéri, pénzért meg lehet gyógyítani, ne higgyük el. Ennek ellenére mindent megpróbáltunk, mindenhová elvittük, de hiába. Pár éve, amikor a beültetett hallókészülékekről olvastunk, neki is felajánlottuk, de hallani sem akar róla – sorolja Ilona.

Zoli is egyetért ezzel, jelnyelven mutatja, nem kell a műtét. Édesanyja szerint elfogadta, hogy nem hall. Ez nem akadályozza abban, hogy egy bulin táncoljon vagy éppen biliárdozzon, focizzon vagy minigolfozzon.
Vig Zoltán Debrecenbe járt speciális általánosba, majd Budapesten géplakatos-gépszerelőnek tanult, sajnos munkát nem kapott. A 90-es évek elején indult Karcagon egy rehabilitációs munkahely, ott helyezkedett el. Jelenleg marcipánokat készít.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: SZOLJON