„Ez is olyan volt, hogy egyszerűen csak hallottam a belső hangját, meg láttam őt magam előtt, és azonnal akartam írni róla egy történetet” – meséli a Gondolatolvasó főhőséről Szécsi Noémi, akit először kicsit zavarba hoztunk, majd jól kifaggattunk a Nyughatatlanokfolytatásának szánt új kötet keletkezéséről. Közben persze sok minden más is szóba került, így például kiderült, mit gondoltak az emberek bő száz-százötven évvel ezelőtt a nagyothallókról, miért nézte le a többségi társadalom akkoriban a színésznőket, de beszélgettünk arról is, hogy miért indított blogot az írónő, szokott-e kritikákat olvasni, és mit gondol Nyáry Krisztián könyveiről.

Ha most arra kérnélek, hogy jelelj nekem valami egyszerűt, azzal nagyon zavarba hoználak?

Igen. (Nevet)

Azért is jutott eszembe, mert az új regényed főhőse egy siket fiú. A kutatásaid során mennyire kellett elmélyedned a nagyothallók vagy a siketek történetében, illetve volt-e valaki, aki segített neked a felkészülésben?

Pont ezen gondolkodtam, hogy igazából olyan vagyok, aki kicsit tart a valóságtól, amikor ír. Ha ugyanis van egy adatközlője az embernek, akkor az az illető táplálhat valamilyen elvárást az elkészült szöveggel kapcsolatban, például, hogy az mennyire szól róla, vagy mennyire ábrázolja tökéletesen az ő problémáját. Néha úgy érzem, konfliktusmentesebb, ha ezekből kimaradok. Jobban szeretek valóságos személyek bevonása nélkül megkreálni valamit.

És a Gondolatolvasó pont egy ilyen történet volt?

Igen. Én is gondolkoztam azon, vajon miért van az, hogy nem kerestem a regényhez olyan embert, aki valóságosan siket… De nézegettem például blogokat, melyeket siket emberek vezetnek, és persze nagyon sok memoárt olvastam, például egy angol költőét, aki elvesztette a hallását, vagy olyan személyekét, akik eleve siketnek születtek, és úgy tanultak meg írni-olvasni. Nyilván igyekeztem feltárni, hogy milyen szinten lehet megtanulni a hallók társadalmának kommunikációs eszközeit, mit lehet elsajátítani ezek közül. Persze a fogyatékos emberek és a képességeik sem egyformák. Volt, aki siket létére több nyelven is megtanult írni-olvasni, meg jelelni. Meg persze akadt olyan, akinek a hallása nem volt olyan rossz, de mivel az intellektuális képességei gyengébbek voltak, nem tudott olyan sokféle módon kapcsolódni ehhez a világhoz, és kicsit „bezárva” maradt.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: REHAB PORTAL