Attól, hogy az éttermében csakis fogyatékkal élőket akart alkalmazni, még igazi üzleti vállalkozásban gondolkozott Mészáros Andrea, amikor 2007-ben Szekszárdon megnyitotta az Ízlelőt. Az ott dolgozókat kezdettől fogva komoly elvárások elé állította, és ezt már a kiválasztásnál és a képzésnél is egyértelművé tette.

Elsősorban a motiváltságot kereste a jelentkezőknél, mert szerinte „a saját árnyékát is átlépi az ember, ha motivált”. Amikor például egy végtaghiányos embertől kérték a tanfolyamon, hogy pucolja meg az előtte fekvő halat, akkor, addig forgatta, próbálgatta, míg a csonkkal rá tudott fogni úgy a halra, hogy az stabilan állhasson, és a másik kezével el tudta végezni a feladatot.

Andrea ezt az eltökéltséget kereste, mivel évekkel korábban egy hasonló étteremben Hollandiában azt látta, hogy „csak idő, energia és szemléletmód kérdése, de a fogyatékkal élők pontosan ugyanolyan munkát képesek végezni, mint bárki más”. Azóta is így áll a vállalkozásához, amivel nemcsak egy missziót akar teljesíteni, hanem egy fenntartható üzleti modellt kialakítani.

Kecskeméti Mária ott volt az induló csapatban, és azóta is felszolgálóként dolgozik az Ízlelőben. Azt mondja, belső kényszer hajtja, nagyon szereti a munkáját, és ha túlóra van, azt is szívesen vállalja. De kezdetben nem volt könnyű a munka, 1-2 tányér biztosan bánta a gyakorlatlanságomat.

Mivel egy születési rendellenesség miatt kerekesszékkel közlekedik, rendesen lámpalázas is volt az elején. Úgy emlékszik, volt is megilletődöttség a vendégek körében, de megjegyzéseket nem kapott. Valahogy mindenfajta nehézséget áthidaltak, és külön bátorítottak is mindenkit, kérdezzenek tőle vagy a többi kollégától. Beletelt egy-két hétbe, amíg kérdezni mertek tőlük, és olyan vendég is volt, aki bevallotta, hogy először összerándult gyomorral jött be az étterembe.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: VS.HU