- Hogyan kerültél kerekesszékbe?

- Nyitott gerinccel születtem, így tulajdonképpen egész életemben mozgássérült voltam. Sokáig segédeszköz nélkül közlekedtem, aztán tizenéves koromban járókerettel, 16 körül megtanultam két könyökmankóval járni, majd huszonévesen elkezdtem kerekesszéket használni hosszabb távokra, ám ekkor még a lakásban jártam mankóval is.

28 voltam, amikor egy súlyos fertőzés következtében összeomlott a keringésem. Intenzív osztályra kerültem, amit nagyjából 6 hónapos kórházi tartózkodás és rehabilitálás követett. Ezután ugyan komoly munkával még lábra tudtam volna állni, sőt, ha akarnék talán ma is tudnék, de számomra sokkal élhetőbb az élet kerekesszékben. Mankóval folyton estem-keltem, arról nem is beszélve, hogy a legapróbb dolgok is nehézséget okoznak, ha két bottal van tele az ember keze.

- Mozgáskorlátozottként hogyan sikerül helytállnod? Gyakran szorulsz mások segitségére?

- Természetesen előfordul, hogy segítségre van szükségem, de alapvetően önállóan élek. Nekem csak a lábaim nem működnek, minden másra ott a kezem. Tulajdonképpen mindent meg tudok oldani egyedül, akár még egy nagybevásárlást is, de tény, hogy könnyebb, ha ebben van mellettem valaki. Mivel szerencsére igen nagy a családom, és sok barát, ismerős vesz körül, akik kérés nélkül is jönnek, mert nekik ez a természetes, így arra a lehető legritkább esetben szorulok, hogy idegenektől kérjek szívességet.

- Sok intézmény lépcsőkkel van ellátva - illetve estünkben inkább elzárva. Hogyan tud ezzel egy kerekesszékes megküzdeni?

- Ez valóban így van, de egyre több helyen próbálnak kitalálni ilyen-olyan megoldásokat rá. Van ahol csak egy fából készült rámpát tudnak odatenni, máshol lépcsőjárót - azt hiszem, így hívják azt a liftet, amibe csak be kell állnia a kerekesszékesnek -, a lényeg, hogy próbálkoznak.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: REHABPORTAL