Rúgjanak inkább bele még egyet, aztán igyekezzenek minél messzebb kerülni.

„Sok látó felháborodik, amikor ezt meghallja. Hogy mégis, micsoda tanács ez. De én csak azt tudom mondani, a vak ember legfőbb fegyvere a meglepetés. Az, hogy semmire nem becsülik, lenézik, ezért megdöbbennek, amikor visszaüt. De csak egyszer. Mert ha a támadó feláll, semmi nem akadályozza meg abban, hogy a vak mögé lopakodjon és egy fahusánggal távolról fejbe vágja. Akkor vége. Tehát a vak, ha védekezik, akkor nem lehet sportszerű. Kegyetlennek és megsemmisítőnek kell lennie” – magyarázza a fekete öves aikidómester, dr. Kátai-Németh Vilmos az NLCafénak.

Az ötlet egy utcai támadás során született benne, amikor megpróbálták kirabolni őt, a vak, védtelennek tűnő fiút. Nem tudatosan ütött vissza – a még látó korában megtanult önvédelmi fogások jutottak eszébe. Merthogy 16 éves koráig semmi baj nem volt a szemével. Akkor vette észre, hogy félhomályban, sötétben szinte semmit nem lát. A farkasvakságot vizsgálva találtak rá az orvosok arra, mi az igazi baja: a retinis pigmentosa nevű öröklött betegség, ami olyan gyorsan romlott, hogy négy hónap alatt szinte teljesen megvakult. Ekkor hagyta abba a karatetanulást is.

Ám a támadás stressze alatt előjöttek a rég tanult mozdulatok emlékei, és láss csodát!, már az is elég volt ahhoz, hogy a támadó elszaladjon. Ekkor bement a Vakok Intézetébe, és megkérdezte, hol tanulhatná meg megvédeni magát. Az ott kapott válasz megdöbbentette: „A vak ember örüljön,hogy él, és hogy közlekedni tud. Ne azon járjon az agya, hogy hogyan tudna verekedni” – tanácsolták neki. Ám Vilmos fejéből nem ment ki az eset, különösen hogy megtudta: a vak emberek bizony kedvelt célpontjai a rablóknak. Nem akart áldozat lenni, így visszatért az edzőterembe, ahol persze először nem értették, mit akar, és senki nem tudta, hogy is kellene tanítani őt, pláne küzdeni vele – hiszen nem lát.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ