Egyszer azt olvastam, hogy az az igazi fogyatékosság, ha nem vagyunk képesek a képességet látni.

Mint sokan tudjátok, ebben az évben új gyerek jött az iskolánkba: Lauren, aki Down-szindrómás. Lauren nagyon fontos számomra és sok értékes dologra tanított. Például arra, hogy ne adjunk a látszatra, mert a felszín alatt nagyszerű dolgokat fedezhetünk fel.

Néhányan esetleg félrehúzódtok Laurentől, mert ránéztek, és azt hiszitek, hogy ő más. Én azonban úgy gondolom, hogy a különbségeket örömmel kell fogadnunk, és engednünk kell, hogy jobbá tegyenek minket.

Laurennek számos nagyon jó tulajdonsága van. Sok mindenben tehetséges. Lehet, hogy nem fut olyan gyorsan, vagy nem beszél olyan tisztán, mint a többiek, de a képességei sosem tartották vissza, hogy bármit megtegyen. Novemberben ugyanazokat a felmérőket írta meg, mint mindenki más, és csupa négyest-ötöst kapott. Rengeteget dolgozott ezekért az eredményekért, és ez igazán lelkesítő. Mégis azt gondolom, hogy Lauren legjobb adottsága a leírhatatlan, utánozhatatlan természete. Hányan mondhatjátok el, hogy van egy ember az életetekben, aki mindennap megnevettet? Hányan mondhatjátok el, hogy van valaki, aki mindig egyetlen mondattal fel tud deríteni? Lauren mellett úgy érzem magam, mintha én lennék a legfontosabb és engem szeretnének a legjobban, és mindennap alig várom, hogy lássam, ahogy beragyogja a környezetét.

Valamelyik nap mellettem ült az ebédnél. Izgultam, hogy nem sikerül a biosz dogám. Felém fordult és azt mondta:

– Ötöst fogsz kapni, jól fog sikerülni, tudom, hogy meg tudod csinálni.

Lauren nem hátrál meg a feladatok elől és nincs olyan kihívás, ami eltántorítaná. De emellett a legvidámabb ember is, és tudom, hogy ezzel sokan egyetértetek. Vicces, okos és szarkasztikus megjegyzései szédületesek, és sokszor magán is tud nevetni.

Karácsonyra kapott egy “legjobb barát” kulcstartó párt. Napokig töprengett, hogy melyik felét adja nekem, a “legjobb”-at vagy a “barát”-ot. Azon tanakodott, hogy én vagyok-e a legjobb és ő a barát vagy ő a legjobb és én vagyok a barát. Jellemző, hogy végül a “barát”-ot adta nekem, és magának tartotta meg a “legjobb”-at, mert tényleg úgy gondolja, hogy ő a legjobb.

Lauren megmutatta nekem, hogy a fogyatékosság nem egy legyőzhetetlen akadály. Segített, hogy mindenféle embert el tudjak fogadni. Olyan ajándékot kaptam tőle, ami nincs mindenkinek.

Lauren életében mindig voltak olyanok, akik kételkedtek benne, és akik nem hitték, hogy eljut oda, ahol most tart. Lauren minden alkalommal bebizonyította, hogy az ilyen emberek tévednek. Down-szindrómás, de ez nem azt jelenti, hogy nem képes semmire. Számára ez nem fogyatékosság, hanem lehetőség arra, hogy megmutassa, milyen sokra képes valójában.

Lauren egyike azoknak a csodálatos embereknek, akik mellett nap mint nap elmegyünk. Sajnos az emberek azt hiszik, hogy ők nem képesek azokra a dolgokra, mint mi, mert egy kicsit másak. De vajon tényleg rossz, hogy különbözőek vagyunk? Ezek az emberek különlegesek és megérdemlik, hogy megbecsüljük őket. Azon kevesek közé tartozom, akik rászánták az időt és fáradságot, hogy megismerjenek valakit, akit fogyatékosnak nyilvánítottak és nézzétek csak, milyen kincset találtam.

Tovább a teljes cikkre 

Forrás: DOWN BABA