Egyszer azt olvastam, hogy az az igazi fogyatékosság, ha nem vagyunk képesek a képességet látni.

Mint sokan tudjátok, ebben az évben új gyerek jött az iskolánkba: Lauren, aki Down-szindrómás. Lauren nagyon fontos számomra és sok értékes dologra tanított. Például arra, hogy ne adjunk a látszatra, mert a felszín alatt nagyszerű dolgokat fedezhetünk fel.

Néhányan esetleg félrehúzódtok Laurentől, mert ránéztek, és azt hiszitek, hogy ő más. Én azonban úgy gondolom, hogy a különbségeket örömmel kell fogadnunk, és engednünk kell, hogy jobbá tegyenek minket.

Laurennek számos nagyon jó tulajdonsága van. Sok mindenben tehetséges. Lehet, hogy nem fut olyan gyorsan, vagy nem beszél olyan tisztán, mint a többiek, de a képességei sosem tartották vissza, hogy bármit megtegyen. Novemberben ugyanazokat a felmérőket írta meg, mint mindenki más, és csupa négyest-ötöst kapott. Rengeteget dolgozott ezekért az eredményekért, és ez igazán lelkesítő. Mégis azt gondolom, hogy Lauren legjobb adottsága a leírhatatlan, utánozhatatlan természete. Hányan mondhatjátok el, hogy van egy ember az életetekben, aki mindennap megnevettet? Hányan mondhatjátok el, hogy van valaki, aki mindig egyetlen mondattal fel tud deríteni? Lauren mellett úgy érzem magam, mintha én lennék a legfontosabb és engem szeretnének a legjobban, és mindennap alig várom, hogy lássam, ahogy beragyogja a környezetét.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: DOWN BABA