DITTE VAGYOK. EGY GYENGÉN LÁTÓ „CSODABOGÁR"Szakmai cikk | 2016.11.24.

Ditte gyengén látó. Ezt leszámítva ugyanolyan, mint bármelyik másik fiatal nő a városból. Dolgozik, barátnőzik, zenekarban énekel, imád olvasni, pörög ezerrel. Csak épp iskolás kora óta küzd azzal, hogy a legtöbben „rettegnek" tőle a fogyatékossága miatt. Most nekik üzen. És mindannyiunknak, akikkel erről vagy arról az oldalról, de megtörténhet. 

Felszállok a HÉV-re, és ahogyan azt sokan teszik, én is előveszem a mobilomat. Üzenetem érkezett. Erre válaszolni kell, fontos, egy jó barátom vizsgafilmet forgat, és engem kért fel interjúalanynak. Meg amúgy is van még egy csomó időm, hiszen hosszú az út Csepelig. Az arcomhoz emelem a telefont. Nem, nem szagolgatom (ahogyan azt sokan képzelik). Én innen látom. Nagyon közelről. Az ujjaim hajszálpontossággal ütik a képzeletbeli billentyűzetet az érintőképernyőn. Már húsz éve jól tudom, hogy melyik betű hol helyezkedik el. Meg kellett tanulnom ezt is az iskolában. Akkor még fogalmam sem volt róla, micsoda hasznát veszem később.

Szóval csak pötyögök. Ahogyan mindenki szokott a járműveken. Mert hát, tényleg ez a módi mostanság. Miért is akarnék én más lenni? Aztán egyszer csak a fülembe visít a valóság, olyan hangerővel, hogy az álmos utazóközönség egy emberként kapja fel a fejét: „Háháhá, bújjál bele még jobban!”

Nincs nagyon kérdés: mögöttem egy sorral két húsz év körüli lány ül. Rajtam vihorásznak. Csodabogár vagyok. Gyengén látó.

A telefont és minden mást is csak egy-két centiről látom. De látom! És ami még fontosabb, hallom is. Mindent, ami mögöttem, körülöttem zajlik...

Visszacsattanok. Ugyanazon a vinnyogós tinihangon, ahogyan a két lány. Nem emlékszem már, hogy mit mondtam. Elborult az agyam. A HÉV-en megfagyott a levegő, és persze ilyenkor mindenki hirtelen halaszthatatlanul belemerül valamibe. Aztán hagyom az egészet. Nem akarom mondani, hogy buták, hiába érzem. Talán inkább tudatlanok. Fogalmuk sincs róla, hogy léteznek a világon fogyatékkal élő emberek. Ezt az információt nem engedte be a rózsaszín burok, a valóságshow-k világa, a reklámok, a híradó... vagy tudom is én, hogy mi, amivel gyermek- és kamaszéveiket töltötték.

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: WMN.HU