''Csak értékelem, amim van''Hír | 2014.11.12.
Egyre több gyermeket diagnosztizálnak a világon és Magyarországon is autizmussal, ám az emberek fejében még mindig az "Esőember-sztereotípia" jelenik meg a szó hallatán. A hétéves Ábel teljesen egészséges kisfiú, iskolába jár, írni, olvasni és számolni tanul, mint a többiek – egyszerűen csak kicsit máshogy. Az ő fejlesztése még időben elkezdődött, így jó eséllyel élhet majd felnőttként teljes életet. Édesanyja, Daniss-Bodó Eszter addig is szeretné sorstársaknak és kívülállóknak is megmutatni, hogy nem lehetetlenség egy autista kisgyereket "normálisan", teljes elszigeteltség nélkül nevelni.
A 35 éves Daniss-Bodó Eszter egyedül neveli két gyermekét, Ábelt és Virágot Budapest újlipótvárosi albérletükben. Kisfia, a most hétéves Ábel hároméves volt, amikor autizmussal diagnosztizálták, miután ennyi idős korára sem alakultak ki az alapvető kommunikációs és szociális készségei – például egyáltalán nem kezdett el beszélni. Az idegi-fejlődési rendellenesség gyanújának beigazolódását követően azonnal el kellett volna kezdeni Ábel autizmus-specifikus fejlesztését, hogy a fiú minél előbb óvodába mehessen. Ehhez azonban a Győr-Moson-Sopron megyei Kajárpécen, Eszterék korábbi lakhelyén nem voltak adottak a lehetőségek, a közeli megyeszékhelyen, Győrben is csak korlátozottan. Eszter szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy a helyi óvoda nem tudta vállalni Ábel foglalkoztatását, hiszen az autista gyerekek fejlődésére a kortárs közösség – óvoda, iskola – kifejezetten pozitív hatással lehet.
Ezért Eszter válása után úgy döntött, a gyerekekkel visszaköltöznek az ő korábbi lakhelyére, Budapestre (így édesanyja, Ábel nagymamája is a közelükbe került). Ez két éve történt, ekkor, öt és fél éves korában kezdett el Ábel óvodába járni. Mióta közösségbe jár, a most hétéves kisfiú fejlődése egyre gyorsul. "Az autista gyerekek fejlesztésére nem lehet pontos receptet adni, így mi sem lehettünk biztosak benne, hogy ez segíteni fog" – magyarázta Eszter. Úgy tűnik, mégis így történt. Bár nem lehet pontosan megmondani, minek a hatására kezdett Ábel egyre sikeresebben és gyorsabban elsajátítani általános cselekvésmintákat, Eszter szerint nagy szerepe van ebben a környezetétől ellesett gyakorlatoknak – amiket a kisfiú előbb imitációszerűen használni kezd, majd idővel megtanulja, milyen helyzetekben alkalmazhatja őket. Ábel élete első szavát négyévesen mondta ki, azóta egyre többet és jobban kommunikál Eszterrel és a fejlesztő gyógypedagógusokkal, akik mind azon dolgoznak, hogy fotóriportunk főszereplője teljes életet élhessen, mire felnő.
Forrás: HVG
