„Azt hiszik, értelmi fogyatékos vagyok” - interjú Mázló Tímea színésznővelHír | 2014.10.21.

Magyarország első siket színésznője már gyerekként eltökélte, hogy színésznő lesz. A színművészeti egyetemen nem foglalkoztak vele, de megszerezte a „Színész II.” képesítést, a Trafóban, az Utolsó című előadásban – egy olyan siket nőt alakított, aki színész akar lenni.

Magyar Narancs: Mikor tanultál meg jelelni és beszélni?

Mázló Tímea: A siketek óvodájában kezdtem megtanulni a beszédet, de akkor még nem volt szabad jelelni, mert az orális oktatás volt a cél. Tizenhárom évig jártam ide – óvodába, előkészítőbe és általános iskolába –, és úgy kellett beszélnünk, mint a halló embereknek. Elég kemény volt, folyamatosan járnom kellett egyéni anyanyelvórákra, és tanulni a szájról olvasást, a beszédet. Jelelni nem a tanároktól tanultam, hanem a siket társaimtól; ez számunkra kényelmesebb, mégis tiltották. Évtizedek óta nem hajlandók változtatni az oktatás alapjain, pedig jobb lenne a vizuális kultú­rát fejleszteni, a jelnyelvi kommunikációt is elfogadni. De 2017-től talán sikerül bevezetni a bilingvális oktatást Magyarországon.

MN: Mikor döntötted el, hogy színész szeretnél lenni?

MT: Amikor tizenhárom éves voltam, indult egy színjátszó csoport az iskolában. A Hó­királynő című Andersen-mesét játszottuk el, és engem kértek fel főszereplőnek. Aztán az Országos Siket Gyermekszínjátszó Találkozón megkaptam a legjobb női színész díját; akkor vettem észre magamban, hogy nekem ehhez tehetségem van. Elkezdtem kutatni, hogy vannak-e siket színésznők – és vannak, Marlee Matlin például világhírű. Akkor miért ne csinálnám én is ugyanezt? Azóta is ragaszkodom ehhez. Soha nem fogom feladni ezt a vágyamat.

MN: Már akkor törekedtél arra, hogy egyszer majd háromszáz halló ember előtt játssz egy színházban?

MT: Nem a hallóknak terveztem játszani, hanem hallássérülteknek. Eleinte nem jelnyelven játszottunk, hanem némajáték formájában, picit pantomimszerűen, amit a siketek és a hallók is megértettek. A jelnyelvet is ki akartuk próbálni, de azt a tanárok tiltották. Amikor felköltöztem Budapestre, utánanéztem, hogy milyen lehetőségeim vannak színjátszást tanulni. Volt egy konferencia a fogyatékosok felsőoktatásáról, ahol szó volt arról is, milyen különleges elbánást kaphatnak, akiket felvesznek az egyetemre. Szerettem volna jelentkezni a színművészeti egyetemre, de a követelményeknek nem tudtam volna maradéktalanul megfelelni. Kértem, hogy tájékoztassanak, milyen lehetőségeim vannak arra, hogy felmentést kapjak a hanggal kapcsolatos tantárgyak alól. A mai napig nem kaptam választ. Aztán megalapítottuk Magyarország első jelnyelvi színjátszó csoportját, a Beszédes Kezek Kulturális és Oktatási Egyesületet. Az volt a célunk, hogy siketek számára irodalmi alapú előadásokat hozzunk létre, és bemutassuk a halló világnak, hogy a jelnyelvi kommunikációval milyen problémákat lehet megoldani. A hallók közül nagyon sokan nem tudják, mit jelent siketnek lenni. Mondok egy példát: van, aki tudja, hogy a kommunikáció probléma, ezért jelnyelvet használok, és vannak, akik azt hiszik, hogy nem tudok beszélni, mert értelmi fogyatékos vagyok, vagy hogy nem tudom, mit jelent egy szó, pedig csak nem értem, amit mondanak.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: MAGYAR NARANCS