Jocó tizenegy éves. Bárhová utazik az édesanyjával, a körülötte lévő emberekhez odamegy és átöleli őket. – De cuki! – mondja ilyenkor az, akinek szeretetből vagy ölelésből amúgy kevés jut.

Tíz év múlva már nem lesz „cuki”, ha huszonegy évesen ugyanúgy odamegy majd embertársaihoz, és átöleli őket. Neki a világ nem változik meg attól, hogy bajusza vagy szakálla nő, s már nem harmincnégyes cipőt hord, hanem negyvenhármasat. - Jocó autista.

– Amikor megtudod, hogy a gyereked ezzel a fogyatékossággal kell hogy éljen élete végéig, azonnal úgy érzed: itt a világ vége – mondja Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének nemrégiben megválasztott elnöke. A szövetség tavaly múlt negyedszázados, és ennyi idő alatt sokat elértek. Például azt, hogy az autizmust a kormány hivatalosan is elismerte fogyatékosságnak, így már járnak nekik mindazok a szociális juttatások, kedvezmények és ellátások, amelyek a többi fogyatékos személynek.

Ez azonban még mindig csak csepp a tengerben. A nemzetközi statisztikák szerint minden századik ember küzd valamilyen autizmusból eredeztethető problémával. Bár a legtöbben úgy képzelik el az Esőembereket, ahogyan azt Dustin Hoffmann megformálta, az autisták többsége azonban nem ilyen. Átlagos vagy attól gyengébb értelmi képességűek, akik szociális kapcsolataikban, különösképp pedig a kommunikációjukban messze elmaradnak a társaiktól. Olykor kiborítja őket a legkisebb változás, s egy váratlan esemény miatt akár órákig tartó hisztériás rohamot kapnak.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: NOL.HU