– Férjem is, én is hallássérültek vagyunk, nálunk a családban senki nem hall jól – jeleli a besenyszögi édesanya, Berényiné Molnár Mónika. Igen, Móni minden egyes szót jelel, közben persze a szájáról is leolvashatjuk a kifejezéseket. 

– Tizennyolc évvel ezelőtt ismertük meg egymást a párommal, Nándival. Nem volt kérdés, hogy vállalunk-e gyermekeket, annak ellenére, hogy tudtuk, biztosan hallássérültek lesznek. Az orvosok kerek perec megmondták, nem érdemes reménykednünk, hogy leendő gyermekünk tökéletes hallású lesz. De saját életünkből tudtuk, így is lehet boldog, kerek egész a gyermekkoruk, sőt, az életük. Amikor kiderült, nem csak egy gyermek fejlődik a méhemben, sírva fakadtam a boldogságtól – meséli az édesanya.

Móni hozzáteszi, amikor megszülettek az ikrek, először érintéssel „beszéltek” hozzájuk. Később, amikor nagyobbak lettek, már jelnyelvvel. Gyakorlatilag tehát a gyerekek, Olívia és Milán anyanyelve a jelnyelv lett. 
– Az első szó, amit jelelt a lányom, az (akárcsak a halló gyermekek esetében) ugyanúgy az anya és az apa volt. Majd az eszik, az Olívia és a dolgozik kifejezés. Persze, gyermekeim megtanultak beszélni is. Furcsa azonban, hogy apához Milán fiam csak beszélni hajlandó, nekem viszont mindig jelel. 

Tovább a teljes cikkre

Forrás: SZOLJON.HU