Az akadálymentességrőlHír | 2013.07.06.
Az akadálymentességet úgy kell elképzelni, mint az esélyegyenlőséghez és önrendelkező élethez szükséges állapotot. Az akadálymentességet nem szabad a mozgássérült emberekre, de még csak a sérült emberekre sem leszűkíteni. Ha bővebben merítünk élete bizonyos szakaszaiban mindenkinek akadálymentes épített környezetre van szüksége. Gondoljunk a babakocsira vagy a lépcsőzni már nem tudó, nem túl jól látó, halló, lassabban gondolkodó nagyszülőkre. Akadálymentességre mindenkinek szükséges van. Ha a hivatal akadálymentes a sérült ember is bármit el tud intézni, ha nem az, akkor semmit, vagy csak külső segítséggel, ami ellentmond az alkotmányban rögzített egyenlő bánásmód és önrendelkező élet szemléletével.
- Melyek azok a közintézmények, ahová biztosan segítséget kell hívnia?
Az a sérült ember akadályozottsági fokától és az akadálymentesítés mértékétől függ. Nem lehet kiragadni bizonyos intézményeket. Az akadálymentesség hiánya Magyarországon egyenletesen oszlik el. Nem lehet bizonyos intézmény-csoportokat kiragadni és azt mondani, hogy ez a fajta intézmény országos szinten akadálymentesebb a másiknál.
Visszatekintve az elmúlt évek, sőt majdhogynem évtizedek politikusokkal és civilekkel, építészekkel és nem-építészekkel, sérültekkel és épekkel az akadálymentességért vívott nagy vértelen szó és papír-csatáira igen lassú változás körvonalazódik.
- Mit érez egy felnőtt ember, akit - szerintem - nem tekintenek egyenrangúnak azzal, hogy ilyen helyzetbe hozzák? El lehet fogadni ezt az állapotot?
A felelősségteljesen gondolkodó sérült ember tudja, hogy másnak is, mindenkinek megvan a maga baja, és mindenkinek a sajátja a legkomolyabb, de ez a tudat őt nem vigasztalja meg. Amíg sérült emberként olyan helyzetbe hozzák, hogy nem tud elmenni a szülészetre, az óvodába, az iskolába, a színházba, a gyógyfürdőbe, a bankba, az egyetemre, a sportpályára, az uszodába, a parkolóba, a szerettei és barátai lakásába, a temetőbe, a ravatalozóba.
A sérült emberek nyelve elkopik és az agya összezsugorodik az állandó magyarázásba, magyarázkodásba és aztán újfent a szabadkozásba. Sokan vannak, akik a dolgokat másképp gondolják, látják és láttatni akarják, akik jobbítani szeretnénk ezt a világot, a magunkét és a másokét, a mi egyetlen közös világunkat, de a láthatatlan és érthetetlen ellenfél gyakran számosabb avagy hatalmasabb minálunk.
Forrás: MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA
