Az agyunk egy része néha magától elalszik | 2016.12.07.

Ha alvás közben vizsgáljuk az emberi agyat, azt láthatjuk, hogy ilyenkor sokkal nagyobb az agyhullámaink amplitúdója. A Stanford Egyetem kutatói felfedezték, hogy ugyanezek a hullámok nemcsak álmunkban, hanem ébrenlét közben is jelentkezhetnek – igaz, csak szórványosan. Az egész arra utal, hogy az agyunk egy része néha elalszik, majd szinte azonnal fel is ébred.

A kutatók azt is megfigyelték, hogy az idegsejtek aktivitása ilyenkor kiugró mértéket mutat – vagyis az agyunk ilyenkor jobban reagál a minket körülvevő világra. Hasonló aktivitás figyelhető meg akkor is, ha valaminek épp nagyobb figyelmet szentelünk. Az eredmények arra utalnak, hogy az alvásszabályozó mechanizmus a figyelemre való hajlamban is nagy szerepet játszik.

Tatiana Engel, a témával foglalkozó tanulmány társszerzője szerint a szelektív figyelem biológiailag úgy néz ki, hogy az agyunk egy kis része egy kicsit éberebb a többinél. Ezek a ciklusok mégis alvás közben mutathatók ki a legkönnyebben.

Kwabena Boahen, a Stanford biomérnöke szerint az idegsejt-aktivitás mértéke is kimutatható. A neuronok aktivitása egyszer csak kimagaslóvá válik, majd hirtelen átváltanak alacsony aktivitási szintre. Ezek a változások állandóan megfigyelhetők - mintha egy pénzérmét dobálnánk föl, és az idegsejtek az eredmény alapján döntenék el, hogy mikor mutatnak csekély, és mikor kiugró aktivitást.

TOVÁBB AZ EREDETI CIKKRE

FORRÁS: INDEX.HU