Ez mind nagyon remek, de sajnos ettől még igaz, hogy az autista gyerekeknél nem vállnak be azok a nevelési eszközök, módszerek, amiket általában alkalmazunk, amiket a szüleinktől, nagyszüleinktől láttunk. Néha csődöt mond a józan ész. De miért?

Ahhoz, hogy ezt megértsük, el kell fogadnunk néhány alapvetést. Igen, minden autista gyerkőc egyedi és ugyanúgy saját személyisége van, mint a nem autista kortársainak, azonban van néhány olyan tulajdonság, ami általában igaz az autista gyermekekre.

Egészen biztos, hogy még a jól beszélő autista gyerkőcnek is sokkal rosszabb a beszéd értése, mint gondolnánk. Nem is beszélve a nem beszélő autista gyermekekről. Nagyon nehéz elhinni, hogy egy gyerkőcnek, aki adott esetben fejből mondja vissza egy teljes rajzfilm szövegét, problémája lehet a beszédértéssel, de így van. Most gondoljuk el, hogy mennyire át-verbalizált, azaz beszéd alapú a világunk. Olyannyira, hogy a gyermekneveléssel foglalkozó szakirodalom általában azt ajánlja, hogy már az egészen pici babához beszéljünk folyamatosan, mondjunk neki verset, magyarázzuk el, hogy éppen mi történik. Minket is így neveltek. Ezt látjuk nagyanyánktól, nagynéniktől, sőt meglett férfiemberektől is. Egy csecsemő mindenkit arra késztet, hogy rögtön gügyögni kezdjen hozzá és szórakoztassa. Sajnos a folyamatos beszéd az autista gyermekünknek nem jó. Sőt kifejezetten zavarhatja őt. És akkor még csak a beszéd mennyiségéről beszéltünk és nem szóltunk a hanglejtésről, arckifejezésről, hangerőről, aminek dekódolása autizmus estében erősen kérdéses, mondhatnánk ez egy autista gyerkőcnek kínai. Próbáljunk kevesebbet csacsogni hozzá.

Szintén érdemes belegondolnunk, hogy az autista gyermekünk úgy él ebben a világban, hogy nem érti annak szabályait. Azt, ahogyan a többi ember közt élünk, mozgunk, beszélünk, ahogyan velük kapcsolatot teremtünk számtalan íratlan és láthatatlan szabály irányítja. Ezeket a szabályokat soha senki nem tanítja nekünk, egyszerűen csak „felfogjuk” és egyszer csak alkalmazzuk őket. Kihez mehetek oda, mennyire közel megyek egy ismeretlenhez. Hogy közelítek ahhoz, aki ismerős és ahhoz, akit most látok először? Hogy teremtek vele kapcsolatot? Egyáltalán milyen közel állok hozzá? Hozzászóljak? Rácsapjak? (Végtére is akkor biztosan rám figyel). És ez csak a leges legelső momentuma a társasági létnek. Mindent, de mindent átszőnek ezek a láthatatlan szabályok. Fogadjuk el, hogy az autista gyermekünk nem azért szegi meg ezeket a szabályokat lépten-nyomon, mert minket szeretne őrületbe kergetni, hanem azért, mert egyszerűen nem érti meg őket. Mi több, nem is tudja, hogy léteznek. Olyan ez, mintha egy nagyon bonyolult társasjátékot játszanánk, anélkül, hogy a szabályokat ismernénk. Az autista gyerkőc egyetlen esélye, ha valahogyan láthatóvá tesszük ezeket a szabályokat. Megtanítjuk neki azt, amit nekünk sem tanítottak soha. Tudom, nehéz.

Az is többszörösen bebizonyított és elfogadott tény, hogy az autista emberek érzékszervei valahogyan másképpen működnek, mint másoké. Lehet ez „túl” vagy „alul” működés. Azaz a gyerkőc hallása, látása, szaglása, íz és tapintás érzékelése számunkra érthetetlen (és néha elképzelhetetlen) skálán lehet. Ez hétköznapi megfogalmazásban annyit tesz, hogy minden ingerre egészen erőteljesen (vagy egyáltalán nem) reagálhat az autista gyerkőcünk. Neki nem igazán jó, ha tele halmozzuk a szobáját számtalan izgő-mozgó, csörgő, sípoló, világító játékkal. Pedig ezt is csupa jó szándékkal tesszük. Hiszen azt olvastuk, hogy az jó, ha minél több inger ér egy gyermeket, mert az fejleszti az ő agyát. Ami természetesen így is van. A baj csak az, hogy az autista gyermekünk az inger áradattól kiborul. Ordít, ha öltöztetjük. Nem szereti, ha valamilyen ruha szoros, szúr, az anyaga kemény. Hosszú nadrágot akar hőségben is és boldogan órákig pancsol a jéghideg vízben anélkül, hogy észrevenné félig már ő maga is kihűlt. Nem akar cipőt cserélni. Elmenekül az erős hangok elől (ami nekünk még a teljesen normális sávban van). Szinte semmit nem eszik meg. Nem szereti a vidámparkot és valószínűleg egy cirkuszi műsoron is inkább sír, mint nevet. Gyűlöli, ha végig puszilgatja a rokonság. Már azzal is sokat tehetünk, ha elhisszük, hogy ezt sem azért csinálja, mert ő a világ legrosszabb gyereke. Próbáljunk egy nagyon kicsit kevesebb ingert köré pakolni, és ami nem életbe vágó, azt ne erőltessük.

Forrás: INIT4AUTISM.BLOGSPOT.HU