Autista a gyerekem, de nem zseniHír | 2016.04.20.
Zsombi nem engedi, hogy megöleljék, de egy-egy kitüntetett pillanatban anyja azért megpuszilhatja a kamasz fiút, aki jó előre beírja a naptárba a lomtalanítást, hogy kiszuperált kütyükkel bővíthesse gyűjteményét. Zsombi informatikus adatrögzítőnek tanul, anyja szerint lehet, hogy csak negyvenéves korára lesz önálló. Zsombiról kilencévesen állapították meg, hogy autista.
Zsombi tudja, hogy a társadalom elvárása az, hogy a buszon átadja a helyét a rászorulóknak, mégsem teszi meg, mert boldog, hogy van ülőhelye. Az Anyacsavar és Kockafej című életrajzi könyv az Asperger-szindrómás, tehát az autizmus enyhe változatában érintett Zsombi és anyja történetét meséli el, megrendítő őszinteséggel.
A könyv írójával, Kartali Zsuzsannával keszthelyi otthonában az autizmusról élő tévképzetekről, a magyar oktatás hiányosságairól és a láthatatlan hétköznapi hősökről beszélgettünk.
- Autista a gyerek, de mit tud? Sokan így álltak hozzá Zsombihoz, ez bosszantott.
- A magyar oktatási rendszer bajai hatványozottan jönnek ki egy autista gyerek iskoláztatásánál.
- Az nem integráció, hogy belököm a speciális igényű gyereket a többi közé, hogy akkor boldoguljál.
- Olyan könyvet akartam írni, ami a magyar viszonyokat mutatja meg.
- Ha találkozol egy különc, fura figurával, és közelebb merészkedsz, hirtelen meglátod azokat a tulajdonságokat, részleteket, amik segítenek őt elfogadni.
Zsombi nem engedi, hogy megöleljék, de egy-egy kitüntetett pillanatban anyja azért megpuszilhatja a kamasz fiút, aki jó előre beírja a naptárba a lomtalanítást, hogy kiszuperált kütyükkel bővíthesse gyűjteményét. Zsombi informatikus adatrögzítőnek tanul, anyja szerint lehet, hogy csak negyvenéves korára lesz önálló. Zsombiról kilencévesen állapították meg, hogy autista.
Zsombi tudja, hogy a társadalom elvárása az, hogy a buszon átadja a helyét a rászorulóknak, mégsem teszi meg, mert boldog, hogy van ülőhelye. Az Anyacsavar és Kockafej című életrajzi könyv az Asperger-szindrómás, tehát az autizmus enyhe változatában érintett Zsombi és anyja történetét meséli el, megrendítő őszinteséggel.
A könyv írójával, Kartali Zsuzsannával keszthelyi otthonában az autizmusról élő tévképzetekről, a magyar oktatás hiányosságairól és a láthatatlan hétköznapi hősökről beszélgettünk.
- Autista a gyerek, de mit tud? Sokan így álltak hozzá Zsombihoz, ez bosszantott.
- A magyar oktatási rendszer bajai hatványozottan jönnek ki egy autista gyerek iskoláztatásánál.
- Az nem integráció, hogy belököm a speciális igényű gyereket a többi közé, hogy akkor boldoguljál.
- Olyan könyvet akartam írni, ami a magyar viszonyokat mutatja meg.
- Ha találkozol egy különc, fura figurával, és közelebb merészkedsz, hirtelen meglátod azokat a tulajdonságokat, részleteket, amik segítenek őt elfogadni.
Az elején értetlenkedett egy kicsit. Miközben írtam, mögöttem sertepertélt, kérdezgetett, mit csinálok. Mondtam, hogy írok egy zsombis könyvet. Minek? – kérdezte. Hogy mások is láthassák, milyen vagy. Miért érdekel ez mást? – kicsit rosszallóan nézett. Mert mások is lehetnek hasonlóak hozzád és hozzám, ha pedig nem hasonlóak, akkor is jobban meg fognak téged érteni, és ezzel az olyanoknak is könnyebb lesz egy kicsit, mint te és én – mondtam. Ezt elfogadta. Mondták többen a könyv olvasása után, hogy ismeretlenül is megszerették Zsombit. Amikor ezt visszamondtam neki, megeresztett egy félmosolyt. Örült, azt hiszem.
Forrás: ORIGO
