„Attól, hogy másfél kezed van, nem szereted kevésbé a Hupikék törpikéket vagy a tejeskávét” – Lévay Petra triatlonversenyzőHír | 2016.09.07.

Petra történetéből értettem meg, hogy szép dolog az elfogadás, de a pozitív diszkrimináció is lehet teher. Hiszen a jóérzésű emberek annyira igyekeznek a jót adni, és csak a jót látni abban, aki „más”, hogy annak a „másnak” néha kedve lenne igazán undokul viselkedni... Petra persze kedves, és az az igazság, hogy ennél nagyobb próbatételeket is bírnia kell, ha paralimpikon szeretne lenni.


„A legnagyobb harc a pályán kívül zajlik” – mondja Petra, aki beszélgetésünk után indul egy spanyolországi versenyre. Maga próbál felhajtani szponzorokat, az ideje egy részét ez viszi el. „Vannak nagyon jóindulatú emberek, akik egy-egy nehéz ponton melletted vannak, de ha parasportoló vagy sok esetben magadon kell segítened.

Ennek ellenére azt mondom, hogy valami elindult. És hát ezt vállaltam. Ha éldegéltem volna az életemet tovább, akkor a kihívások most nem lennének. Nem szeretem nehézségnek mondani…”

Petra lépett egy váratlant, és elég sok mindent egy lapra tett fel. Korábban ugyanis sikeres úszó volt. Tizenhat évesen világcsúcsot úszott 200 mellen, kétszeres világbajnoki 11. helyezett volt és sokszoros magyar bajnok, de nem jutott ki Athénba. Akkor abbahagyta a sportot – talán a csalódás miatt. Diplomát szerzett, többet is, elhelyezkedett közalkalmazottként, az uszodának közelébe sem ment. Így telt el tíz év. Aztán dr. Litavecz Anna (a paratriatlon szövetségi kapitánya) megkérdezte tőle, nem bánja-e, hogy annak idején kimaradt az életéből a paralimpia. Amíg nem kapta meg ezt a kérdést, eszébe sem jutott ez. De akkor elgondolkodott. „Kudarcnak nem mondanám, hiszen szép eredményeim voltak. De rájöttem, ez egy megvalósulatlan fogadalmam, márpedig én nem az a típus vagyok, aki belenyugszik abba, ha valami nem jön össze. De hát… visszamenni az időben nem lehet. Viszont… lehet folytatni, minden energiámat összeszedni, és megpróbálni kijutni Rióba. Én azon szerencsések közé tartozom, akik szeretik a munkájukat, ezért ez különösen nehéz dilemma volt. Mégis úgy éreztem, most vagy soha.”

TOVÁBB A TELJES CIKKRE

FORRÁS: NLCAFE.HU