A saját anyanyelvüktől fosztják meg a hallássérült gyerekeket a magyar siketiskolák azzal, hogy a jelnyelv helyett főleg a hangzó nyelvre tanítják őket. A nyelvészek régóta kritizálják a rendszert, amely mögött a siketeket betegekként kezelő patológiai szemlélet húzódik.

“Az uralkodó hivatalos oktatási irányt auditív-verbális módszernek hívják. Ez abból indul ki, hogy a siket gyerekeket integrálni kell a halló társadalomba, ami csak úgy lehetséges, ha megtanítjuk őket beszélni. Ezért adnak nekik hallókészüléket, és ezért tanítják őket hallásmaradványukat használni, illetve szájról olvasni. De ha teljesen kizárják a jelnyelvet, azzal megfosztják őket az egyetlen, számukra maradéktalanul hozzáférhető nyelvtől, amivel könnyedén kommunikálhatnának” – mondta Hattyár Helga nyelvész, aki a siketek nyelvtanulásából írta a doktori disszertációját. Szerinte az utóbbi időben valamelyest javult a helyzet, a speciális iskolákban már vannak siket tanárok és siket pedagógiai asszisztensek, akik használják a jelnyelvet. A halló tanárok is tanulnak jelelni, de ez hivatalosan nem része a módszertannak, ami nagy hátrányt okoz a siketeknek.

"Óriási lemaradásban vannak. Nem férnek hozzá a tananyaghoz, alig van esélyük továbbtanulni és elhelyezkedni, így sokan kénytelenek rokkantsági ellátáson élni. Pedig teljesen ép értelmű, jó képességű emberekről van szó."

Hattyár szerint a legtöbb siketnél nem eredményes a hangzott nyelv oktatása, hiszen általában már háromévesek, mire kiderül, hogy nem hallanak. “Hiába erőltetik, hogy beszéljenek, ha addig semmilyen nyelvi hatás nem érte őket. A legtöbben iszonyatos gondokkal küzdenek, alig értik meg az írott szövegeket, és nagyon nehezen írnak. Egy 16 éves gyerekben tíz évi pedagógiai munka van, mégsem tud megírni egy önéletrajzot” – mondta.

Tovább az eredeti cikkre

Forrás: ABCÚG