Régebben dohányoztam, alkoholt fogyasztottam, és a világ urá­nak képzeltem magam. Lucky Stricke-ot szívtam, mikor épp fittyet hánytam a világra, és Camelt, amikor éjjel írtam. Puha dobozosat Svájcban, ünnepnapon méregdrága fűszeres cigit. Szívesen kép­zeltem magam a regényekben olvasott, borozgató, dohányzó, züllött életet élő írók helyébe. A füstöt lassan fújtam ki, és komoly arccal ringattam a bort a poharamban. Fiatal csitriként teljesen természetes, azt hiszem, hogy – túlzásokba esve – sokat képzel ma­gáról az ember. De ha nem az (természetes), nálam akkor is így volt. Javíthatatlan egoista voltam. 

Az is természetesnek tűnt, hogy egy baráti társasággal és egy üveg borral váltjuk meg alkalmanként a világot. Később is ittam alkoholt alkalomadtán, de már zavart, hogy ez a program. Nem valami mellett ittunk, hanem az ivás mellett csináltunk valamit. Mindenesetre elképzelhetetlennek tartottam az életem eme káros szenvedélyek nélkül. Kész csoda volt, hogy tíz év masszív dohány­zás után két éve leszoktam a füstölésről! Hirtelen persze elkapott az erősek diadalittas mámora, és úgy dobálóztam a cigi ártalmasságával, mintha soha nem szívtam volna egyetlen bűzrudacskát sem.

Kicsit sokáig tartott, de mostanra áttértem nagyjából az egész­séges étkezésre, és végre elkezdtem aquafitneszezni – Norbert ba­rátom költői túlzása szerint húsz éve (valójában két hónapja) halo­gattam már. Egy kis tanmedencében tornázunk a világ vége után kettővel. Mintha egy burleszkbe csöppentem volna! A tanár őrült (olyan fanatikus, jó értelemben vett őrült), a tanulók anyám vagy nagyanyám korabeliek. A tanár erőtlen hangon kiabál a meden­ce szélén, a tanulók beszélgetnek, gyerekről, főzésről, hétközna­pokról. Nem tűnnek valóságosnak. Elfolyt masszák, ahogy a vízben hullámoznak. Mintha egy Kundera-regényből léptek volna ki.

A tanár egyenesen más dimenzióban röpköd: az ezoterikus bölcsesség magasságában, miközben a szárazföldről mutogat. Rutinszerűen ugrálnak a zenére, én meg élvezem és röhögök. Másnap örömmel konstatálom, hogy van hátizmom... Az óra után telefonon beszélünk Mózessel. Mózes mindig ott van a hétköznap­jaimban. Szeretek vele beszélni, sokszor álmodom vele, és a szexu­ális életem Tennel folyamatosan kudarcba fullad, mert a testem valamiért tiltakozik.

Hétvégén végigtomboltam a szombatot, egy koktélbárban és egy szórakozóhelyen mulattam. És nem ittam alkoholt! Túlértékel­tem az alkoholt. Se bátortalanabb, se szerényebb nem voltam, és táncolni is ugyanúgy tudtam, mintha ittam volna. Csak nem költöt­tem el rengeteg pénzt, és furcsa volt kezelni mások részegségét, hisz látszólag józanok voltak, mint én.

Tovább a teljes cikkre

Forrás: NŐK LAPJA CAFÉ